| Kérdés: A hindu szemléletmód
tárgyakban is felfedezi a személyiséget (pl. Gangesz anya). Ilyen megközelítésben
hogyan értelmezhető maga a fogalom: személyiség? A mi eddigi elképzelésünktől
talán különbözik a védikus felfogás. A tárgyaknak van–e lelkük?
Válasz: "Hol a lélek és mi a test?"
– ez az örök rejtély az emberiséggel együtt született. A vallások, a filozófia,
a művészetek és a tudomány az idők kezdete óta keresi a választ: mi az
élet titka? Ez a probléma a mindennapi életben is gyakran felmerül és
az emberek igen különbözően reagálnak rá.
Kezdjük mindjárt a gyerekekkel! Mindenki által jól ismert tény, hogy a
kicsik világa mennyivel személyesebb, mint a felnőtteké. Nemcsak az embert,
vagy állatokat utánzó játékfigurákkal tudnak közvetlen, élő kapcsolatba
kerülni, de akár a legközönségesebb használati tárgyakkal is "elbeszélgetnek".
Az ő határaik élő és élettelen között egészen máshol húzódnak, mint idősebb
korban. Mi több: szinte ösztönösen úgy viselkednek, hogy körülöttük minden
él, s számukra ez a természetes állapot, s nem valami filozófiai erőfeszítés
eredménye. A közfelfogás szerint ez persze azzal magyarázható, hogy a
gyerekek rendkívül élénk, gazdag fantáziavilágukat kivetítik környezetükre.
Ugyanez a közfelfogás a világot élő és élettelen részekre tagolja – de
hol a határ e kettő között? Erről igen eltérőek a vélemények, melyek ráadásul
a körülmények és az idő hatására folyamatosan változnak is. Az ember,
aki uralkodni akar a természeten, szándékosan arra törekszik, hogy megfosszon
a személyiségétől minden élőt, hiszen így lelki ismeretfurdalás nélkül
megteheti azt, amire egyébként képtelen volna. A mai tudományos világkép,
amely az életet atomok és vegyületek szintjén próbálja értelmezni, kiválóan
alátámasztja az efféle törekvéseket.
Egy parasztembernek azonban nincsenek kétségei afelől, hogy a kutyája,
a lova, vagy a tehene ugyanolyan érző lény, mint az ember, épphogy csak
beszélni nem tud. A természeti népekről nem is beszélve: az ô fogalmaik
szerint nemcsak az állatoknak, de a növényeknek, hegyeknek, a folyóknak,
a tavaknak, stb. is lelke, "szelleme" van. Úgy tűnik, minél
közelebbi kapcsolatban van az ember a természettel, annál nyilvánvalóbb,
hogy minden él, és minél jobban eltávolodik, kívül helyezkedik környezetéből,
annál inkább csak a tudományos megfigyelés, vagy a kihasználás tárgyát
látja benne. S bár az idealista és a materialista megközelítés alapvetően
meghatározza a nézetek minőségét, e csoportokon belül is igen nagy a változatosság,
és az eltérés. Mert a gyerekeknek valóban élénk a fantáziája, de biztosak
lehetünk–e abban, hogy nem éppen a felnőtt, vagy civilizálódott ember
vetíti ki saját, természettől elidegenedett világlátását akkor, amikor
különbséget tesz élő és élettelen között? Felmerül tehát a kérdés, hogy
ha az élőt és élettelent megkülönböztető kategóriák ilyen képlékenyek,
akkor mi az objektív igazság, amelynek nem a korlátolt észlelés az alapja?
Habár a probléma alapvetően filozófiai jellegű, az emberi, társadalmi
életre gyakorolt hatása is rendkívüli jelentőséggel bír. Gondoljunk csak
például az abortuszra, ahol a gyilkosság tényét az dönti el, hogy az anyaméhen
belül fejlődő magzatot élőnek tekintjük–e, avagy nem. Ha pedig az állatokat
csupán érzéketlen barmoknak tartjuk, akkor már csak egy lépés, hogy embertársainkra
pedig azt mondjuk: ezek állatok – ha netán létük keresztezné érdekeinket.
A filozófia és a vallás egyaránt az Abszolút után kutat, s ennek szerves
része az az alapkérdés, hogy hol a határ élő és élettelen között. Az előzőekben
említett jelenségek azonban ragyogóan igazolják azt a védikus szemléletet,
miszerint a világban tapasztalható diszharmónia az Abszolút törvényeinek
nem ismerésére vezethető vissza. Ezért tehát az ember első és legfontosabb
feladata, hogy megismerje és elsajátítsa az Abszolúttól eredő, Istentől
alászálló tudást, amely csak első pillantásra tűnik elméletinek és absztraktnak,
mégis, ez az egyetlen esély arra, hogy világi síkon helyreálljon az egyensúly
ember és környezete között, a lelki ember pedig felismerje önazonosságát
és elérje a beteljesülést.
|