Az abortuszról

Minap egy keresztény templomban voltam az esti mise időpontjában. A pap közelében sok ember sorakozott fel az oltár közelében. Imádkoztak. Imádkoztak a meg nem született gyermekek lelki üdvéért. Olyan gyermekekért, akikhez testi értelemben semmi közük nem volt. Más anyák gyermekeiért imádkoztak, gyermekekért, akik semmilyen esélyt nem kaptak arra, hogy az anyaméhen kívüli világot is megismerhessék. Akiknek az "édesanyjuk" semmilyen esélyt nem adott nekik a boldog nevetésre, a pillangók kergetésére a réten, az emberi élet értékeinek megismerésére és Isten szolgálatára.
Aztán fogadalmat tettek.
Megfogadták, hogy lelki anyáik lesznek a meggyilkolt magzatoknak, és, hogy egy éven keresztül minden nap imádkoznak értük. Imáik által szeretetet közvetítenek e lelkeknek, hogy elsajátítsák azt az emberi érzést, amit úgy hívnak: megbocsátás.

Milyen érdekes és elgondolkodtató ez a csodálatos cselekedet.
Megfogadták, hogy imáik által tanítják e lelkeket, hogy a megbocsátás és könyörület milyen fontos ebben a világban. Abban a világban, ahol emberöltőről emberöltőre azt akarják velünk elhitetni, hogy a civilizált és modern emberi élet szabadságának tartozéka megölni a magzatot az anyaméhben.
Megtanítják e lelkeket a saját gyilkosaik iránti könyörületre.
Megtanítják őket arra, hogyan viseljék békével a szívükben azt a szörnyű tettet, amit ellenük követtek el. Viseljék békében, hogy az ő halálukat csak pár ember ismeri, pedig, ha az életben megölnek valakit, a média napokig harsog róla, ha egy fiatal gyereket meggyilkolnak, felháborodik a közvélemény, ha egy pár napos csecsemőt holtan találnak, iszonyodik mindenki.

Nagy gondolkodó volt ez az Eistein. Ez a relatív időfogalom, ez nagy "találmány". Jobban kellene tanítani az iskolákban. Részletesebben.
Hátha kevesebb lenne az abortusz!