|
Hol kezdődik egy indiai utazás? Amikor a gép leszáll a Delhi repülőtéren? A kaposvári állomáson? Vagy még előbb? Ez az utazás sokkal előbb kezdődött. Talán 30 évvel ezelőtt, amikor édesanyám először adta a kezembe a Ramajanát, amikor megcsodáltam a vitrinben a különleges finomságú rézkancsókat és tálakat, amikor először láttam a Taj Mahal fényképét.... Aztán teltek az évek, de India, mint minden szépség és tudás forrása mindig bennem élt. Valahogy úgy, mint egy soha nem teljesülhető álom. Sok mindent olvastam róla: Baktay Ervin, Germanus Gyula, útleírások és ismeretterjesztő művek tágították ismereteimet történelemről, művészetről, vallásról. Volt néhány közvetlen találkozásom is Indiával. 18 éves voltam, amikor táncegyüttes vendégszerepelt városunkban, a koncert után megkerestem a velem egyidős táncosnőt, beszélgettünk, és évekig leveleztünk. Közel 20 évvel később indiai koncert és ezzel egybekötött konyhaművészeti bemutató volt egy művelődési házban. Az indiai nagykövetség titkára megtisztelte a programot jelenlétével, s kis megnyitóbeszédet mondott. Az ő tolmácsa voltam, egyben hostesse is, az este folyamán sokat mesélt az indiai kultúráról, zenéről, művészetről. A sokféle élmény csak gyűlt bennem, várva a megfelelő időt. És egyszer eljött a beteljesülés pillanata. Most a talpam alatt érzem a Taj Mahal parkjának forró köveit, és szekrényemben őrzöm anyám rézkancsói mellett a kis üveg Gangesz vizet. Hogy is indult ez az utazás? Az internet és az álmok Néhány éve úgy alakult, hogy internetezhetek. Szeretek barangolni a weblapok között, de hamarosan kiderült, hogy legjobban a levelezés vonz. Szereztem levelezőpartnereket a világ minden tájáról, Amerika északi és déli féltekéjéről, Ausztráliából és Svájcból, Olaszországból és Hollandiából. Több indiai társam is volt, érdekelt az életük, élveztem stílusukat, irodalom és művészetek iránti szeretetüket, és megpróbáltam egy kicsit átadni nekik a magyar kultúrából. Az első komoly és közeli kapcsolatom egy Thaiföldön élő hinduval, Kishore-ral alakult ki. Az ő testvére, mint oly sok kiváló számítógépes szakember az USA-ban dolgozott. A 2001. szeptember 11-i merényletben vesztette életét. Kishore megosztotta velem bánatát. Utazás a Gangeszhez 2001. szeptember 11-én hagyott el bennünket, ártatlan lelkek ezreivel együtt... .Ő az én egyetlen öcsém. Az a vészterhes nap nagyon megváltoztatta életünket. Ő hindu és tűz által halt meg. Senkit nem találtak meg, még hamvakat sem kérhettem... New York Citybe repültem azon a héten, amikor leomlottak a Tornyok, összegyűjtöttem valamit, amiről úgy gondolom, a torony betonjának pora volt. A rendőrség nem engedett senkit a helyszínre, nem mehettem be, hogy a testvéremet keressem. Most, sok hónappal később ideje volt a végső tiszteletadásnak. El kellett búcsúzni tőle, mint Hindutól. A szüleim, a felesége és én Bangkokból New Delhibe repültünk 2002. április 12-én. Késő délután érkeztünk meg egy ashramba, ami egy templomegyüttes a városban. Itt szálltunk meg éjszakára, miután a templom papja és lakói üdvözöltek bennünket. Másnap reggel a templom sofőrje elvitt minket 200 km-re a várostól, Hardwerbe, a Gangesz folyó legfontosabb imahelyére. Öt óra utazás után India veszélyes útjain megérkeztünk egy másik ashramba, ezúttal Hardwerben. Pihentünk egy kicsit, és a pap azt tanácsolta, legjobb, ha másnap reggel végezzük el a búcsúimákat. Elmentünk megnézni az aznap esti imát a Gangesznél. Sok ezer ember imádkozott ott, ahogy várható volt. Másnap reggel a pap ugyanahhoz az imahelyhez vezetett bennünket, és leültünk a folyó mellett. Egy fénykép az öcsémről, némi hamu és a pap elkezdte az imát. Bár nagy része szanszkritul volt, úgy éreztük, ez volt az a pillanat, amikor öcsém megtört teste megérkezett a Gangesz szent hűs vizéhez. Még elképzelni is szörnyű, hogy kellett elmennie azon a napon, a forró lángok között.... Most megérkezett a vízhez, a hűs vízhez. Ez járt az eszemben, s miközben az ima folyt tovább, könnyek peregtek az arcomon. Az imádság azzal végződött, hogy a hamvakat a folyóba helyeztük. Körülbelül másfél órás szertartás volt. Most már megkönnyebbülhettünk kissé. Most átmentünk egy másik közeli imahelyre. Csak én ülhettem le, és néhány órán keresztül újabb szertartás folyt. A felesége a közelben maradhatott figyelve a ceremóniát. A szüleim is vele voltak. Nagyon komplikált szertartások ezek. Fehér ruhát kellett viselnem. A pap szent szanszkrit verseket énekelt. Az utolsó szakaszban meggyújtott egy kis csomag füstölőt, hogy bemutassa, hogy válik a test hamuvá. Amikor láttam a tüzet, újra könnyek szöktek a szemembe, hiszen ő épp így távozott el tőlünk. A legutolsó lépésben be kellett lépnünk a folyóba, egy kis fémedénnyel meríteni vizet és visszaönteni. Ezt kellett ismételnünk 365-ször. Mindezek után egy új, békés érzés töltött el bennünket. Éreztük, hogy ő most otthonából mosolyog ránk. Ajeya és Aseem India Észak-keleti részében, Sikkimben élt egy másik kedves levelezőpartner, akinek levelei nagy hatással voltak rám. Az élet szeretete és tisztelete, nagy műveltsége, közvetlensége és érdeklődése a magyar történelem és irodalom iránt lefegyverzett. A dolog kölcsönös lehetett, mert alig egy hónapi levelezés után meghívott Indiába. Először nem akartam hinni a szememnek, és úgy éreztem, a nehézségek túl nagyok. Ekkortájt éleződött ki a kashmiri probléma, félő volt, hogy nem kapok vízumot.... De a családom biztatott, és kicsit tétovázva, de megírtam a választ: örömmel elfogadom a meghívást.... Kezdődtek hát az előkészületek: meghívólevél, vízum, repülőjegy. A július nem éppen turistaszezon, túl meleg és nedves, a híres monszun ideje. Előny: nem lesznek tömegek a nevezetes helyeken... India közepén, Raipurban lakik egy másik szintén naponta levelet író jóbarát. Csak előneveket tudok, a családnév nem szerepel az e-mailen. Mégis, amikor nevekről kérdezem Aseem barátomat, mert a nyelvek mindig érdekeltek, elemezni kezdi a családi nevét, honnan származik, hogyan alakult át, és nekem feltűnik: ezt a nevet láttam már valahol. Ajeya meghívólevelét nézem: ugyanaz a családnév. Gyors kérdés: ez egy gyakori név nálatok? Van rokonod Sikkimben? A válasz még aznap este megjön: Ajeya az öcsém..... Tudtam, hogy magyar vendége lesz, de nem is gondoltam, hogy veled van levelezésben.... Véletlenek...? Kicsit sok a véletlenekből..... Most már tudom, nem volt véletlen, India nagylelkű volt hozzám, megjutalmazva ennek a családnak a barátságával.... Indulás Délután érkezem Budapestre, ott kell aludnom, hogy a reggeli moszkvai gépet elérjem. Esti sétámon a Duna-parton eljutok az új Nemzeti Színház impozáns épületéhez. A parkban József Attila sorai: Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret. S szívében néha elidőz a tigris és a szelíd őz... József Attila kötetet viszek ajándékba, meg az Ember tragédiáját, a magyar irodalom legszebb gyöngyszemeit.... Másnap reptér, ellenőrzések és beszállás Moszkva felé. A 3 órás úton egy perzsa úrral beszélgetek, mintha csak a keleti utazás már most kezdődne. Aztán Moszkvában 5 óra várakozás. Itt már igazi kelet: sokféle színes ruha és turbánok, sapkák a jellegtelen európai öltönyök kavargásában. Ilyen lehetett Bábel tornya: orosz, angol, német, mongol, japán, kínai, hindi.... A várakozás közben mellém telepedő hindu fiú az angolt csak töri, de pillanatok alatt kiderül, Barcelonában él, így átváltunk spanyolra. Aztán az éjszakában elindulunk Delhi felé. A 8 óra gyorsan elszáll, hoznak üdítőket és ételt a most már zömmel indiai utasoknak. Egy 8 év körüli kislány incselkedik velem, majd oda is jön barátkozni. Gyorsan leírom neki József Attila Altatójának angol verzióját. A kislány boldogan olvasgatja. És megérkezünk Delhibe, az Indira Gandhi Reptérre. A név felidézi ennek a csodálatos nőnek az emlékét... Indira Gandhi volt India első női miniszterelnöke. Nem a legendás Mahatma Gandhinak, hanem Javaharlal Nehrunak leánya, férjét hivták Gandhinak. De ő volt, aki célkitűzéseiben tovább vitte a nagy példakép elképzeléseit. Kislánykorom nagy egyénisége volt Indira Gandhi. Megérkeztem.... Vagy most kezdődik az igazi utazás........? Éjszakai reptér, kellemes meleg fogad. A csomagomat sok más utastárssal együtt nem találom, egyszer csak megkerül, és elindulok kifelé. Mivel én vagyok az utolsó, aki elhagyja a repteret, már csak egy csoport vár - kis virágos táblával, amelyen a nevem van, és szólítva is a legjobb kiejtéssel.... Kilépünk a delhi éjszakába és most már tudom, miért mondták, hogy a reptér légkondicionált. Mellbe vág az indiai forróság - éjjel 4-kor. Kocsiba szállunk és átvágunk az alvó nagyvároson. Kb. 1 órás út nagyvárosi épületek és néhol rizsföldek között, s megérkezünk egy kis térre. Új házak, többnyire egy emeletesek, nagy teraszokkal. Középen park, csend, béke. A család másik fele itthon várt. Itt Ajeya feleségének húga lakik fiatal férjével. De most itt van Ajeya családja is: Sangheeta, a feleség, Vanya és Aranya, a két kislány. Álmosan bújnak ki az ágyból, lehajolnak a lábamhoz és " leveszik lábamról a port", ezt jelenti a pranam, ami az idősebb rokonoknak jár. Most érzem először, hogy valóban családtag vagyok. Bár ez így van, azóta, hogy eldöntötték, meghívnak, s ahogy levelükben írták, családtagként kezelnek, velük lakom és azt eszem, amit ők. Ez nagyon ritka dolog, mert a hinduk rendkívül visszahúzódóak, szerények, nagyon nehezen nyílnak meg és még ritkábban fogadnak be valakit a családba. Némi pihenés után megkóstoljuk a mangót, ami csak a nevében hasonlít a nálunk árult, zölden leszedett és lámpák alatt érlelt gyümölcshöz. Édes és leveses. Kedvenc ételem, a rizs minden étkezés része. A lisztből és vízből gyúrt, palacsintához hasonló csapati íze inkább kenyérre hasonlít. Nevetnek rajtam, ahogy próbálok kézzel enni. A bal kéznek szabadon kell maradnia, mert azzal fogjuk meg a poharat. Viszont egy kézzel szakítani a csapatit, keverni a rizst a daal-lal ( a mi sárgaborsó pürénk híg variációjával), bizony nem egyszerű dolog. Mire hazafelé jövök, már profi módra eszem kézzel. Dehát addig még sok minden történik.... Itt találkozom először egy indiai család otthonával. Kedvesek, csendesek, szívesen beszélgetnek. A mennyezeten folyamatosan búgnak a pankhak, ventillátorok, amíg csak nem jön a következő áramkimaradás, ami bizony Delhiben elég gyakori. Ilyenkor vándorlunk egyik szobából a másikba, hűsebb helyet keresve. Vanya, 12 éves kis barátnőm hosszú mesékkel szórakoztat, az angolon és a hindin kívül még bengáliul és nepáliul is tud. 2 éves kishúga még "csak" 3 nyelven beszél. Itt látok először "segítőket", akik a házimunka nehezebb felét végzik. Mosnak, zöldséget tisztítanak, takarítanak. A háziak kérdezgetnek, nekem is vannak-e segítőim. Kicsit zavarban vagyok, ahogy elmondom, nekem vannak gépeim, amelyek megkönnyítik a főzést, mosást. Dehát azért te mosol fel? Hát bizony... És te is vasalsz? Mit tagadjam....Láttam a sajnálkozást a szemükben és bizony elgondolkodtam... Egyben az ideológiai meggondolást is kifejtették (ezt már persze a férfiak). Ezek a nők rendkívül alacsony műveltségűek és szegények. A háztartási munkáért kapott pénzzel egész családokat tartanak el. És egyben mentesítik a család nőtagjait a házimunka egy részétől. Cserében ugyanazt az ételt kapják, ha végeztek a munkával, tévét néznek, amit otthon nem tehetnének. A másik fontos kérdés az ékszerekre vonatkozott. Látva ékszertelen karjaimat kérdezték, hol vannak a karperecek, amelyek jelzik, mennyire becsül meg a férjem. Mondtam, hogy én nem szeretem az ékszereket, egy dobozkában tartom, csak ritkán viselem.... de bizony hiába a magyarázkodás, megint csak úgy éreztem, sajnálnak.... Az erkélyen gyíkok futkosnak, a csíkos kis mókusok a parkban szaladgálnak, de néha az erkély korlátjáig is felmerészkednek: libasorban vonulnak el naponta többször is előttünk. Eszembe jut a tanítás: az élet minden formája tiszteletre méltó. Turista - szezonon kívül Amikor Ajeya megkérdezte levelében, mit szeretnék Indiából látni, nagyon könnyű volt a válasz, mintha a szívembe lett volna írva évtizedek óta. Tadzs Mahal, Gangesz, Santiniketan, Dardzsiling. Út Agrába. Reggel 6-kor indulunk Agrába, ami néhány órányira van Delhitől. Bérelt autó bérelt sofőrrel. Azt hiszem, ez a legjobb megoldás, mert a delhi közlekedés nem való amatőröknek. Az utak jók, a jelek felfestve, de a két sávon négy autó halad és annyi motorkerékpár, ahány csak elfér. Rengeteg féle jármű: buszok, amelyek még az angol uralom idejéből maradtak és minden percben azt hisszük, szét fognak esni, mégis valószínűleg túlélik a legmodernebb légkondicionált turistabuszokat. Autók és teherkocsik, sokféle riksa: kerékpáros, motoros és autóriksák mindenfelé. De a teve vagy elefánt által húzott szekér sem ritka. Mindenki dudál, a nagyobb autók hátuljára ráírva: kérlek, dudálj...A motoron általában hárman ülnek: elöl a férj, hátul a feleség, oldalt, mint régen nálunk a hölgynyeregben (a száriban nem lehet másképp), középen a gyerek.... Az autók között csontsovány kutyák és szent tehenek. A szemük szelíd, gyönyörű, tudják, hogy a duda nekik nem szól, bárhol leheveredhetnek. Az autósok türelmesek és barátságosak. Itt egy dugó fél órás is lehet, az emberek tereferélnek, nevetgélnek. De amikor aztán mehetnek, gyorsak és ügyesek. Kevés a baleset, talán az alkohol hiánya miatt...Nekem a legfurcsább a balra hajts szabálya volt, legalábbis eleinte. A járművek mindig máshonnan jöttek, mint ahonnan vártam. Agra Agra gyönyörű nagyváros, a muszlim építészet csodáival tele. A mogul birodalom fővárosa volt egy ideig, s ez rányomta a bélyegét mindenre. A védelmi bástyák tiltott falai mögött pazar paloták, szökőkutak, királyi fürdők és mecsetek rejtőztek. És háremek, melyekben a császári ágyasok éltek brokát párnák, drága szőnyegek között, aranyszállal átszőtt selymekbe öltözve. Történetek születtek megnyert és elvesztett vagyonokról, becsületről és csalásról, udvari intrikákról és szerelmekről. A városban nyüzsgő élet folyt. Palankinok és kocsik, bűvészek és kígyóbűvölők, jövendőmondók, ópiumárusok, táncosok és birkózók mindenfelé. Agra nemcsak a mesés gazdagság városa volt, hanem a kifinomult kultúra és tanulás városa is. Császári támogatással virágzott a festészet, építészet, költészet és zene. A kifinomult perzsa hagyományok helyi színekkel keveredtek. Szőnyegszövők kísérleteztek és hindu faragók dolgoztak a mogul épületeken. Az erőd tövében ma is élnek azoknak leszármazottai, akik a mogul udvarban szolgáltak. Közülük kiemelkednek a kézművesek, akiknek keze alól most is ugyanazzal a technikával kerülnek ki a tárgyak, mint néhány száz éve. Bizonyos szempontból ezek a kézművesek jelentik a folyamatosságot, amellyel a város továbbviszi hagyományait és eleget tesz az új század kihívásainak. Vörös Erőd Mi két együttest nézünk meg. Az első a Vörös Erőd. Vörös homokkőből épült, hirdetve az uralkodók hatalmát. Akbar császár építtette 1565-73 között, a Yamuna folyó partján. Később Jahangir és Shah Jahan foglalta el, s mindhárman jelentős épületekkel gazdagították. Akbar mintegy 500 szobát építtetett. Fia, Jahangir mogul stílusú kertekkel gazdagította az erődöt. Ragyogó fehér márvánnyal kombinálta apja vörös homokkő épületeit. Shah Jahan idején a mogul építészeti hagyományok kiteljesedtek. Kedves legenda beszél a rózsaolaj felfedezéséről: Jahangir felesége, Nurjahan kedvelte, ha fürdővizét rózsaszirmokkal illatosították. Egy nap azt kívánta, hogy az illatot tartósan élvezhesse..... Tökéletes a ventilláció, amire ebben a forró városban még a királyoknak is szüksége volt. A cipőt már a bejáratnál le kellett vetni, szerencsére én zoknit viseltem, a többi (kevés számú) turista bizony tánclépésben megy a tűzforró pádimentumon. A hindu vezető magyaráz hindiül, Ajeya fordít angolra.... meg kellene tanulni hindiül, zavar, hogy egy köztes nyelven tudok csak beszélni, ami egyikünknek sem anyanyelve. És ami még jobban zavar, sok felirat hindiül van, s bár a betűk gyönyörűek, még csak elolvasni sem tudom őket. Paloták sora: Akbar palotája, Tükrök Palotája, palota halastavakkal, nyolcszögletű torony, kihallgatási termek, szőlőskert és a Gyöngymecset.... Egy gazdag, életet élvező birodalom emlékei. Tadzs Mahal Közeledünk az annyira várt Tadzs Mahalhoz. A története megindító. Shah Dzsahan hónapokat töltött a Dekkánon katonai akciókkal, miközben felesége, Mumtaz Mahal várandós volt tizennegyedik gyermekükkel. 13 gyermekük a vándorlások idején született, mert a császárnő mindenfelé kísérte férjét, még a csatákban is. 7 gyermekük meghalt, s a születendő gyermek is veszélyben volt. 1631 júniusában, 30 óra vajúdás után megszületett a gyermek, de az anya életének árán. Shah Dzsahan 2 évig gyászolt mély melankóliába esve. Haja megőszült. Hat hónappal felesége halála után a burhanpuri sírból Agrába vitette a tetemet. A mauzóleum építése 20000 ember 22 évi munkáját kívánta, így teljesült az a vágy, hogy a világ legszebb mauzóleuma elkészüljön. Az épületet jellegzetes mogul kert veszi körül, benne csatorna, amelyet ciprusok szegélyeznek. A világ minden tájáról hozatta az anyagokat: márványt Jodhpurból, türkizt Tibetből, lapis lazulit Ceylonból, malachitot Oroszországból, chrysolitot Egyiptomból, kvarcot a Himalájából, gyémántot a Golkonda bányáiból, gyöngyöt, korallt és gyöngyházat az Indiai óceánból. Megérkezünk egy hatalmas kapuépítményhez, ami teljesen eltakarja, ami mögötte van. Belépünk (külföldieknek a belépő sokkal drágább, mint indiaiaknak) és feltárul a síremlék. Sok fénykép és leírás után is igazi csoda, tökéletes és páratlan szépségű, nem túl nagy épület a síron túli szerelem emlékműve. Előtte nagy park, ahol átállhatunk a város zaja után a szépség csendjére. Eleinte nem sok mindent látok, valami a szemembe ment, pedig itt nincs is szél. Társaim elhúzódnak tőlem, hagyják, hogy a varázslat működjön. Ők elhoztak ide, a többi az én dolgom... Az épület belseje meglepően kicsi, a két sírhely (ami alatt vannak az igazi sírok) kicsiny kerítéssel körülvéve dominálja a teret. Ennek a kerítésnek elkészítése egymagában évekig tartott. Helybeliek álldogálnak, beszélgetnek, heverésznek, üldögélnek mindenfelé. Most már értem, miért olyan tökéletes az arányérzékük, szépérzékük, mitől olyan szelídek és szerények. Ilyen értékek tövében élnek generációk óta... Leülünk a park szökőkútja mellé egy nagy fa árnyékába. Úgy érzem, itt kellene maradni sokáig, nem érzem sem a meleget, sem az éhséget. De aztán győz a józan ész, és még egy utolsó pillantást vetve a megvalósult csodára, elhagyjuk a kertet. A közelben kis bolt és műhely, ahol az ősi technikával csiszolják a féldrágaköveket, s belőle asztalok, szekrények és egyéb modern dísztárgyak készülnek, fehér vagy fekete márvány alapon. Egy kis állványon a Tadzs Mahal makettje, különböző megvilágításban láthatjuk, hogy az épület mindig más színű. Sajnos, én nem láthattam holdfényben, pedig állítólag úgy a legszebb. A legenda úgy tartja, hogy építtetőjét, Shah Dzsahant fia börtönbe záratta élete utolsó éveiben. Annyi könyörület volt a fiúban, hogy a Vörös erőd olyan toronyszobájában őriztette apját, ahonnan a Tadzs Mahalra láthatott. Fatihpur Szikri Innen a közelben épült szellemvárosba, Fatihpur Szikribe mentünk., A város alapítását kedves legenda övezi. Akbar császár 26 éves volt ekkoriban. Több gyermeke született különböző feleségeitől, de egy sem maradt életben. A császár meglátogatott több szent embert, kérve őket, hogy imádkozzanak érte. Az egyikük, Shaik Salim Chisti, aki Szikriben lakott 3 fiút jósolt neki. Hamarosan ezután Akbar egyik asszonya terhes lett és egészséges fiút szült. Egy évvel később megszületett a második gyermek, rá egy évre a harmadik. A császár hálából elhatározta, hogy itt építi meg új fővárosát. 1571 után Akbar eddig soha nem látott tökéletességű épületegyüttest kezdett építtetni. Az épületek mind egyediek voltak, köztük gazdag kulturális élet folyt. Történészek, írók költők éltek az udvarban. A császár szenvedélyesen szerette a könyveket. Könyvmásoló műhelyt állított fel , ahol a szanszkrit klasszikusok perzsa fordításait készítették, éppúgy mint keresztény zsoltárokat., gyönyörű illusztrációkkal díszítve. Egy különleges sakkot játszottak élő figurákkal a palota udvarában. Fatihpur Szikrit olyan gyorsan hagyták el, ahogy megépítették. Valószínűleg a víz hiánya kényszerítette ki ezt a lépést. Az épületegyüttes a világon legjobb állapotban megmaradt szellemvárosok egyike. Ahogy eltávozunk, a mi Mátyás királyunk Visegrádja jár az eszemben.... Matura A kocsi már vár és megyünk tovább Maturába. Barátom szerint ez a harminc hely közül az egyik, ahol állítólag Krisna született. Este érünk ide, fáradtan és éhesen, úgyhogy a szállodából már nem kívánok sehova sem menni. Másnap reggel viszont újra elindulunk és megnézzük a Krisna tiszteletére emelt épületeket. Kis falunak látszanak a szentélyek, szándékosan, mintha még mindig itt élne a gyermek Krisna, mindenfelé festmények, falképek, jelenetek az isten életéből. A gyerekek virágokat áldoznak és cserébe piros jelet kapnak a homlokukra. Minket is fogad a templom papja. Már a templomváros bejáratánál le kellett húznunk a cipőt és a sok templom körül és a templomból élő ember között kellett átmennünk. Virágárusok, koldusok, papok, látogatók (most épp nagyon kevesen) járják a szűk utcákat, szórják a virágot a szobrokra, nézegetik a festményeket. A főépületben már térden kell csúszni (hm. mintha keresztény templomban lennénk) a pap elfogadja a virágot, s még némi pénzt is kialkuszik, egy párbeszédben, amit én holmi kegyes dolgokról való elmélkedésnek gondoltam. Elnézem Vanyat. Olyan, mint egy kis istennő, virággal az ölében, fekete hajával, ragyogó szemével mintha az egyik képről szállt volna le. Visszamegyünk Delhibe, tele élménnyel. Delhi A következő napot Delhi látnivalóinak szenteljük. A muszlimok régtől fogva be-becsaptak Észak-Indiába. Eleinte még csak rövid időre, később egyre hosszabb időre maradtak. Kb. 1000 évvel ezelőtt megépült a Qutb Minar, egy igazi kis város, utcákkal, mecsettel, minarettel. Most egy romkertet alakítottak ki belőle, közepén ott áll a nem rozsdásodó kb. 1000 éves híres vasoszlop. Ez valahonnan hadizsákmányként hozták és itt állították fel. Az épületek egy része vasbeton technikával épült .... ezelőtt 1000 évvel..... Rusztikus, faragott oszlopok, ívek, amelyek jó párszáz év múlva kiteljesednek a Vörös Erőd és a Tadzs Mahal építészeti formáiban. Lenyűgöző ez a park. 1000 évet ugrunk és meglátogatjuk Mahatma Gandhi siremlékét. Pontosabban ez inkább emlékhely, minthogy a hinduknak nincs síremlékük. Karamcsand Mohandász Gandhi számomra India újkori történelmének legnagyobb alakja. 1869-1948 között élt, az Egyesült Királysággal szembeni függetlenségi mozgalom kiemelkedő személyisége. Jól átgondolt, sajátosan indiai módon szervezte a függetlenségi mozgalmat. Elítélte az erőszakot, pártolta az angol termékek használatával szemben a hazai árucikkek használatát. A házi szőttes ruha, az egyszerű módszerrel tengerből párolt só támadás volt az angol monopóliumok ellen. Többször bebörtönözték, ez nem törte meg. Ha úgy érezte, nyomatékot kell adnia követeléseinek, éhségsztrájkot kezdett. Elítélte a hindu-mohamedán ellenségeskedést. A nép még életében Mahatmának, Nagy Léleknek hívta, s emlékét hűségesen őrzi. Az emlékhely méltóságteljes, tekintélyt parancsoló, mégis nagyon emberközeli. Nagy park, a kapuban fegyveres, de barátságos őrök, jelenlétük inkább csak a hely tiszteletét jelenti, nem gátolnak a látogatásban. A forró déli napon csak magunk vagyunk itt. Néhány munkás gondozza a virágokat, csend van és béke, mintha nem is egy 8 milliós nagyváros kellős közepén lennénk. Az emlékmű középen egy virággal elborított fénykép és egy örökmécs-tiszteletadás a " Nagy Léleknek". Mi is lerójuk tiszteletünket, néhány percig csendesen állunk az örökmécsnél. Innen a Lótusz templom felé visz utunk. Ez egy teljesen modern, valóban lótusz formájú Bahai templom, vagyis minden vallás temploma. Hatalmas park közepén, nagy vízmedencéktől körülvéve áll a modern szentély. Szép kis könyvtárában még magyar nyelvű könyvecskét is találtam.... Az utolsó állomás az India Gate, a hatalmas téren egy még hatalmasabb kapu a diadalkapuk mintájára. Sajnos, ezt már nem tudtam igazán értékelni, mert éreztem, hogy egyre rosszabbul vagyok. Nagy hőség, fáradtság, s mint később kiderült a csapvíz fogyasztása ....haza kellett mennünk, be kellett vallani, hogy beteg vagyok. Mire jó egy betegség? A családi tanács úgy döntött, hogy a terveknek megfelelően továbbutazunk és majd csak Raipurban megyünk orvoshoz Így aztán vonatra szálltunk, hogy a kb. 25 órás utat megtegyük. A vonat légkondicionált hálókocsijába szólt jegyünk, emeletes ágyakká lehetett átalakítani az üléseket, a gyerekek nagy örömére, akik folyamatosan valamelyik tetőágyon gyűltek össze, játszottak, kiabáltak, a szülők elnéző mosollyal gyönyörködtek bennük. Az alkalmazottak ágyneműt, törölközőt hoztak, az ételárusok is folyamatosan jöttek hol csáit (tejes teát) hol meleg ételeket kináltak. Este megindult a népvándorlás a mosdókhoz, amelyekből több is el volt helyezve az előterekben: mosdás, fogmosás, ágyazás, kölcsönös udvariaskodások közepette. Az én helyjegyem kicsit a családtól távolabbra szólt, de az utastársak kedves mosollyal egyeztek bele a cserébe. Hihetetlenül gyorsan repült az idő. Vanya mesélt, Aranya hozta a játékait, szóval unatkozni nem lehetett. Egyre erősebben éreztem, hogy az élet nagyon hasonló, bárhová menjünk is: gyerekek, tanulás, ugyanazok a gondok és örömek, csak épp van, ahol az örök nyár, van ahol négy évszak a háttér. Azután másnap dél körül megérkeztünk Raipurba. A család egy része az állomáson várt bennünket. Aseem, Ajeya bátyja, a felesége, Meeta, Seema, a nővérük. Hűsítő eső után voltunk, a monszun közelgett. Otthon várt a nagymama, aki nagy szeretettel fogadott. Úgy éreztem, a pranam kijár neki, aki felnevelt egy ilyen szép családot és még most is aktív, dolgozik rájuk, mellettük áll, tanáccsal, szeretettel segíti őket, s a kedvükért engem is befogad. Meghajoltam előtte, s ő szeretettel magához ölelt. Nem tudtunk közvetlenül beszélgetni, mert ő nem beszélt angolul, de az egy hét alatt, amíg ott tartózkodtunk, mindig éreztem anyai gondoskodását. Főzött nekem diétás ételeket, aggódott, hogy sápadt vagyok vagy nem eszem eleget. Mellém ült és fogta a kezem, vagy átölelt, miközben valamelyik gyermekét hívta tolmácsnak. Jól mondja a közmondás, bajban lehet megismerni az igazi jó barátot. Mert könnyű jól kijönni azzal, aki egészséges, jókedvű és alkalmazkodó. De egy beteget gondozni, felvidítani, orvoshoz vinni többször is..... ez bizony kemény próba a vendéglátóknak. A család háziorvosához vittek, aki munkaidő után fogadott, részletesen kikérdezett és a családtagok jelenlétében ruhán keresztül megvizsgált. Pénzt nem fogadott el, viszont többször visszarendelt. A gyógyszer, amit felírt kiváló volt, mire Raipurt elhagytam, teljesen rendben voltam. De a betegség ellenére Raipur nem volt szomorú emlék. Aseem akivel néhány hónapja szintén levelezésben álltam a megérkezésem előtt aggódva írta, fél, mit is fogok gondolni, ő olyan szűkszavú, nagyon keveset beszél. Amint megérkeztünk és a fogadás izgalmai elcsitultak, a gyerekek elmentek játszani, odaültetett maga mellé és csak mesélt, mesélt, éppen olyan volt, amilyennek elképzeltem: okos, kedves, nagyon művelt, soha ki nem fogytunk a szóból. A váratlan ráadást a család többi tagja jelentette. Meeta Aseem felesége magas müveltségü pszichológusnő, aki otthon is sokat dolgozik, ugyanakkor naponta jár idős édesanyját ápolni. Vihan, a Hajnal, és Sushant, a Nyugodt, Aseem fiai kedvesek, csendesek, szeretettel fogadnak. Seema aki Ajeya és Aseem nővére nagyon kedves volt hozzám. A lánya, Aditi, kicsattanó életerejével és vidámságával sok szép órát szerzett. A kinti forróság bekényszerített bennünket a szobába, ahol mindig zúgtak a mennyezet ventillátorai. Különösen kedves volt az egyik délután, amikor a családtagok összeültek és egymás után mindenki egy-egy dalt énekelt. A magyar népdalok gyönyörűen illeszkedtek a hindu dalok közé, amelyek között voltak vallásosak, hallottam a himnuszt és vendéglátóim édesapjának megzenésített verse is elhangzott. A "dalnokverseny" kb. 2 órán át folyt... azt hiszem, mindannyian nagyon élveztük. Raipurban meglátogattuk a Swami Vivekananda Ashramát. Swami Vivekananda nagyon híres és nagy hatású gondolkodó volt. A mi Széchenyinkre emlékeztet. Később, a forró órákban sokat olvastam tőle és róla, bárhová is mentem, könyvei minden művelt indiai könyvespolcán ott vannak, sok esetben képe is a falon függ. A 19-20. század fordulóján élt, s ahogy Széchenyi, ő is azt vallotta, hogy a népet, a nemzetet fel kell emelni, gazdaságilag, kulturálisan, de a legfontosabb a lelki felemelkedés, s ha majd nem érzik magukat szolgáknak, nem is lesznek azok többé. Járt Amerikában és az indiai gondolkodásnak sok hívet szerzett. Futólag még Magyarországon is járt, amikor Európában utazgatott, hívei között magyarok is voltak. A Vivekananda Ashrama a Ramakrishna Misszióhoz tartozik és a központja Calcuttában, Howrathban van, a neve Belur Math. ( később meglátogatjuk ezt a helyet, de sajnos bemenni nem tudunk.) A raipuri ahsrama titkára, egyben vendéglátóim unokatestvére fogadott bennünket és beszélgethettünk egy fél órát. A neve Swami Satyarúpananda. Nagy műveltségű, kedves, az európai ügyekben is szélesen tájékozott nagyvilági úrral találkoztam, aki emellett még szelíd humorral is rendelkezett. Az ashrama szép és nagy, jól rendbentartott könyvtárral is rendelkezik. A vallásos szolgálaton kívül lehet nyelvet is tanulni itt, például a szanszkritot mint beszélt nyelvet. Aseem szerint nagyon kevés ember beszéli a szanszkritot, talán néhány százan vannak. A századok folyamán a szanszkrit irás változásokon ment át. Jelenleg devanagariul irják. Minden ősi irás szanszkritul van, ezért azt hiszik, ha a szanszkrit él, a kultúra, az indiai kultúra is élni fog (sanskriti=kultúra). Vannak, akik keményen dolgoznak, energiájukat és tudásukat arra fordítják, hogy ezt a nyelvet népszerűsítsék és életben tartsák. Akik érdeklődnek a vallás és filozófia iránt többnyire tanulmányozzák a szanszkritot, ami azt jelenti, hogy sokan értik, de kevesen beszélik a nyelvet. Sirpur Néhány rövidebb motorút meggyőzött arról, hogy a kedvenc járművem a motorkerékpár. Így aztán, amikor szó esett arról, hogy kirándulni megyünk, azt kértem, menjünk motorral. Kicsit fárasztó lesz, de ha így akarod.... hangzott a válasz. Így aztán két motorral négyen indultunk útnak: a két fivér, Vanya és én. Nem sütött a nap, mégis nagy volt a forróság, de ezt a motoron nem éreztük. Ennek eredménye az lett, hogy estére, de főleg másnap reggelre pecsenyepiros lett az arcom..... A főútról egy idő után letértünk és ligetes, erdős vidéken vezetett tovább az út. Táblák figyelmeztettek, milyen állatokra lehet itt számítani, de szerencsére nem találkoztunk eggyel sem. Kb. 3 óra motorozás után megérkeztünk Sirpurba. Régi buddhista templom maradványait állították helyre in situ, a teljesen néptelen vidéken nagy hatást keltettek a régi falak, szobrok, a 2000 évvel ezelőtti élet jelei. Néhány méternyire egy másik templom Sivának volt szentelve már jóval korábban. A szent helyek valamiért minden korban szentek.... A közelben 500 éves, még mindig működő templomok együttesét tekintettük meg. Papnő segített az áldozatnál (ez különlegességnek számit), az épületek kívül-belül tele alakokkal, szobrok, domborművek, élénk színek, képek a Ramajanából, elefántok....nyüzsgő élet és életöröm mindenütt. Azt hiszem, nem túl sok európai vagy éppen magyar láthatta ezt a rendkívül megkapó helyet. Délután indultunk haza, újra át a dzsungelen (vagy ami belőle maradt, inkább ligetes vidék). A testvérek újra gyerekek lettek: versenyeztek, nevettek, ledobták a mindennapok gondjait. Fáradtan, de jókedvűen értünk haza, a nagymama megint kitett magáért, a vacsora nagyon finom volt. A raipuri múzeumban a sirpuri lelőhelyről sok szobrot, domborművet láttunk. Az istenek különböző inkarnációi, jelenetek a mitológiából, kőbe és fémbe vésett feliratok újra meg újra visszavonzanak ide. Ajeya ki nem fogy a magyarázatból. Indiában a múlt és jelen együtt él, minden időtlen és összefügg. Hatalmas léptékekben gondolkoznak. Egy-egy évezred csak egy szempillantás. Én kicsit szédülök, még szokatlan ez a fajta gondolkodás. Azt hiszem India nemcsak geográfiailag hatalmas, és évtizedeket venne igénybe a megismerése, a múltja is határtalan, amely annál szebb és színesebb, minél mélyebbre ereszkedünk, közben egyre észben tartva a jelent, levonva a régi dolgok tanulságát mai életünk számára. Igazán szerencsés vagyok, hogy ilyen hatalmas tudású idegenvezetőim vannak, mint Ajeya és Aseem. Családi találkozók Másnap születésnapi partira voltunk hivatalosak. Két családbeli kisgyerek születésnapját ünnepelték. Este 7-kor ( teljes sötétségben, mivel 6-kor már besötétedik), több motorral elindultunk az vendéglátók házához. Igyekeztem szűkös ruhatáramból a legszebb nadrágkosztümöt felvenni, mivel ez hasonlított legjobban az itteni ruhákhoz. Nyári ruhát nem vehettem, mert túl nyitott a nyaka és ujjatlan, hiába vittem földigérő ruhákat....Tiszteletben kell tartanom a szokásokat, amennyire csak tudom. Ha nem tenném, nem szólnának rám, de ahogy Ajeya mondja: nem tisztelnének, és ez itt nagy baj lenne, mert nem is fogadnának be. Megérkeztünk a forró éjszakában a zsúfolt, rendkívül forgalmas utcákon keresztül a nagy és szépen feldíszített házhoz. Az udvarban gyülekeztek a vendégek, levettük a cipőt, majd a tágas első szobába léptünk, ahol a falak mellett sok széken már ültek, kb ötvenen. Az ajtóban a nagyapa fogadott, pranamot jeleztem, mint legidősebbnek, de nem engedett lehajolni, magához ölelt. Fehér haja, szakálla, hagyományos hófehér ruhája és a szivélyes szavak....itt 5000 éve nem változott semmi.... A gyerekek tortája középen állt, megköszöntötték őket, énekeltek nekik. Azután kezdődött a parti. A nőket bekísérték a legszebb szobába, amelyből erre az alkalomra kivittek mindent és csak puha szőnyegek fedték a padlót és a falakat. Kis asztalokra hozták az ételt, mindenkinek egyenként. Sok fogás, finom húsok, zöldségek és rizs, daal, majd édességek. A szebbnél szebb szárikba öltözött asszonyok között a főhelyen ült néhány idős nő, a hangulat vidám volt, nevetgéltek, beszélgettek, csipegették a finomságokat. Az egyik fiatal nő különleges festői lila száriban volt, fejére húzva a szári szárnya, ő frissen a családba került 'új asszony', aki így mutatja a tiszteletet az idősebb családtagok iránt. Őszintén szólva nem is tűnt fel, hogy a férfiak nem hiányoztak. Ők a szomszéd szobában beszélgettek, eszegettek, alkohol nélkül, kedvesen, és jókedvűen. A 12 év alatti gyerekek szabadon járkálhattak a két csoport között. Villámgyorsan terjedt a hir, hogy van itt egy hölgy nagyon kék szemmel és nagyon piros arccal.... Az előző napi kaland következtében csak úgy égett az arcom....most biztos azt hiszik, minden magyar ilyen különleges.... Mielőtt elbúcsúztunk, a házigazda megmutatta gyönyörű afgán kutyáját. Nagyon lendületes és barátságos állat volt, agyon akart nyalni, úgy kellett megmenteni tőle, hogy valami finomsággal elcsalták. Mintha csak a saját dalmatámat láttam volna... Több látogatást tettünk még ezekben a napokban. Az egyiket Sangheeta szüleinél, akik nagyon szép nagy, régi házban laknak. Értékes szőnyegek, himzések, kényelem és puritánság különös keveréke. Az idős úr sok fiatalt segít tanulni, a házában szolgál mindig egy-két kisfiú-kislány, akinek a szülei nagyon szegények és ő taníttatja a gyerekeket. Egy kirándulás természetvédelmi területekre vezetett. Állatkertet is láttunk, leopárdokkal, pettyes őzzel (ami felnőtt korában is megőrzi pettyeit), oroszlánpárral és tigrissel. Az állatokat nagy tisztelet övezi, majmokat többfelé láttunk szabadon ugrándozni, de a szent tehenek és a rendkívül szelíd kóbor kutyák is mindenhol ott voltak. Még egy viharos élményünk volt az utolsó nap Raipurban. Felkerekedtünk páran: Ajeya, Aseem, Vanya, Vihan (Aseem fia) és Aditi, Seema lánya. Az úticél egy vidámpark volt, valahol Raipur határában. Valamikor az angolok telepíthették a gyerekeiknek, gyönyörű pálmafák, szökőkutak, az egész egy hatalmas park, amelyben kisvasút, ringlispil, és mindenféle játékok voltak elhelyezve. Mi voltunk az egyetlen látogatók, azt hiszem, egész évben nem túl sokan látogathatják. A játékokat karbantartják, dehát mindent megesz az idő vasfoga. Mi mindenbe beleültünk, a gyerekekkel együtt, a végén Vanya ruhástul beleugrott a medencébe is, ezért gyorsan haza kellett térni, ruhát váltani. Másnap búcsúztunk. Előző este kisírtam magam, így aztán nem féltem az utolsó naptól. A családtagok körénk gyűltek, egyszer csak azt vettem észre, hogy a kör közepére tuszkoltak, velem szemben állt a nagymama. Elé kellett lépnem, ő mondott valamit, a homlokomra festett egy jelet először fehér porral (talán rizsliszt volt), majd piros festékkel. Meghatottan hajoltam le a lábához, ő magához ölelt és süteményt és pénzt adott a kezembe. A család új tagja útra indul az anya áldásával. Ezután megáldotta a fiát, az unokáit és menyét, aki a szári szárnyát fejére húzva hajolt le anyósa lábához. Isten veled Raipur, ide még vissza kell jönnöm.... Kolkata Sok hosszú óra vonatozás után elértünk Calcuttaba, az egykori fővárosba. Sangheeta másik húga él itt férjével és kisfiával. Nagy szeretettel fogadtak bennünket nagy és modern, európai stílusú lakótelepi lakásukban. Európai fürdőszoba, mosógép, a mi tiszteletünkre előző nap beszerelt légkondicionáló. Mellette a hagyományos vendégszeretet, a megszokott gyerekközpontúság. Úgy fogadnak be, mintha mindig is ismertek volna: hisz te is a család tagja vagy-hangzott el ismét. Itt ünnepeltük a születésnapomat. Este bepréselődtünk az 5 személyes csillogó autóba nyolcan, és végigsuhantunk az esti Calcuttán. A szokásos forgatag, tömeg, utcán készült ételek illata. Élet az utcán, amikor már kicsit csillapul a hőség. Nyitva tartó, hívogató üzletek, ezerféle gyümölcs, pihenő, tereferélő emberek. Megállunk egy széles út parkolójában, majd bemegyünk az étterembe. A földszinti és emeleti rész tele van, de a tetőteraszon még van hely. Tőlem kérdezik, menjünk-e máshová, de én azonnal a tetőterasz mellett foglalok állást. Kellemes, virágos kerthelyiség egy épület tetején, a zaj csak messziről szűrődik oda, nincs meleg sem. Sok vendég a boxokban vacsorázik, gyerekek mindenütt. A vacsora kitűnő, fűszeres csirke, rizs, zöldségek, ásványvíz. A család ugyanúgy kézzel eszik, mint mindig, én itt kérek evőeszközt, amit azonnal hoznak. Ragyogó tiszta asztalok, edények, a falakon több felé mosdókagylók. Alkoholt és dohányt sehol nem látok. A pincérek udvariasak. A család hölgyei tiszteletemre a legszebb szárijukat vették fel. Nekem is akartak egyet adni, de én úgy éreztem, ezt csak a hindu nők viselhetik ilyen természetes bájjal. Vacsora után mindenkinek külön tálkában hoztak citromkarikával illatosított kézmosó vizet és hófehér kéztörlőt. Én ugyan evőeszközt használtam, elvileg nem járt, de jól esett a meleg, illatos vízben megmeríteni kezemet. Ezután kis edényben magvakat hoztak, amelyet ropogtathattunk a csendes beszélgetés közben. Süteményért egy nagyon kedves kis cukrászdába mentünk, és most az egyszer az indiai édességek helyett egy igazi csokitorta szeletet választottam, akár Kaposváron is készíthették volna, ízre, formára éppolyan finom volt. Útban hazafelé egyszer csak megálltunk ( 11 óra lehetett), Vanya kiszállt és kb. 20 perc múlva jött vissza, kezében kis csomagokkal. Ez a pan, mondták, kóstold meg te is. Csak rágni kell, nem lenyelni. Egy zöld levélbe csavart csomagocska volt előttem. Kis darabot törtek először, hátha nem ízlik. Különös, édes és mégis friss ízt éreztem. Nem hasonlítható semmihez, de érthetően sokan szeretik. Agyamba villant: ez a béthel, amit a keleti utazók emlegetnek. Stílusos lezárása volt egy nagyszerű estének. Káli templom a Gangesz partján. Az anyaistennőnek sok arca van. Mint Parvati, ő Siva felesége, mint Durga, ő a gyönyörű és vad harcias istennő, és mint a halál és rombolás megtestesítője, ő Káli, a fekete földanya. Többnyire óriások fejéből készített fűzérrel dereka körül jelenik meg az ábrázolásokon. Hosszú, hullámzó haja van, és hosszú nyaklánca óriások koponyájából. Mint Sivának, neki is van lángoló harmadik szeme a homlokán. Általában négy karral ábrázolják, egyikben fegyvert tart, a másikban egy óriás fejét. Két üres kezét felemeli, megáldva az őt imádókat. Tigrisbőrrel van borítva, és hosszú nyelve vérre szomjasan nyúlik ki szájából. Imádói számára ő az isteni és szerető anya, aki a halandóság valóságát tárja fel előttük. Káli ábrázolásait mindenfelé láttam Indiában. Azt mondták a Kali jugban vagyunk, Káli korszakában, ezért van ő a központban. A világkorszakok közül ez a negyedik, a dekadencia kora... Képek, szobrok a boltokban, otthonokban, még a taxikban is. Az ő templomát látogattuk meg Calcuttaban. Több hófehér falú, piros cseréptetejű templomból álló együttes ez a híres zarándokhely: Dakhineshwara. 300 éves épületek, nagy udvar, ahová csak levetett cipővel szabad belépni. Egy nagy, díszes csarnokban lehet pihenni, beszélgetni, oszlopok tartják a tetőt, szellős és véd a hőségtől. Szerencsére nem a zarándoklat idejében vagyunk itt, mert akkor ezrek és ezrek jönnek. Kis virágszirmokkal és süteménnyel töltött kosárkákat veszünk, amelyeket a főépület papjának kell odaadni. Ő megáldja és visszaadja. Úgy látom, főleg nők törik magukat, hogy bejussanak, de a templomból nem látunk semmit, csak az ajtóig szabad menni. A Káli templomokkal szemben állnak a Siva szentélyek, inkább kis kápolnák, egy sorban. Egyforma kis épületek, mindegyikük közepén a lingam, amelynek formájában imádják Sivát, mint a termékenység megtestesítőjét. (Ne feledjük, ő Káli szelíd formájának, Parvatinak férje). Itt is sokan vannak. Kislányok, asszonyok imádkoznak minden kápolnánál. Feltételezhetően termékenységet kérnek, családi boldogságot, a kislányoknak jó házasságot és gyermekáldást. A tömeget kikerülve kijutok a Gangeszhez. Nem véletlen, hogy szentnek tartják. Gyönyörű, széles, nyugodt folyó, csillog a nap sugaraiban. Partján itt csend és béke. A templom együttes kapuján kívül nagy vásár. Az indiai kézművesség minden remeke itt fillérekért megkapható. Milyen kár, hogy nem tudok mindent elvinni, fáj a szívem a kerámiákért, rézedényekért, fafaragásokért. Úgy döntünk, hogy inkább veszünk egy jégkrémet és valami harapnivalót. Aztán bámészkodunk tovább. Egy hatalmas fa ágai között majmok idomítják az embereket. Aki répával közeledik feléjük, annak méltóztatnak a közelébe jönni és elfogadni az élelmet. Ha már elunják a zaklatást, fellendülnek egy magasabb ágra és a hátukat fordítják a hódolók (főleg gyerekek) felé. Egy ember mongúzt és kígyót hozott. Ők alapjában ellenségek, de ezek ketten ismerik egymást, s vége hossza nincs a magyarázatnak, és a mutatványoknak. Fáradt vagyok, melegem van, egy fa árnyékába ülök, mig a többiek nézelődnek. Nemsokára újra összegyülekezünk és lemegyünk a Gangeszhez. Itt lapos csónakba szállunk, ahol a csónak fenekére lehet leülni, kb. ötvenen férünk be. Én vagyok az egyetlen külföldi. Mielőtt beszállunk, megmerítjük az üvegemet a szent vízből... azóta sikerült épségben hazahozni és a régi rézedények és az ugyancsak a vásárból hozott zöld cserépkancsó mellett emlékeztet erre a kirándulásra. A Gangesz szőke...nem csak a rásütő nap aranyozza be, hanem a hordalék okozza a színt, úgy mint a mi Tiszánknál.Különös érzés ez, amikor beteljesül, amire évtizedek óta várunk, a kezemet megmeritem a langyos vizben,ez hát a Gangesz... A kis csónakon az emberek beszélgetnek, locsolják egymást a vízzel, nevetgélnek. Mások is töltenek meg üvegeket. A csónakból látjuk, hogy a parton sokfelé fürdenek a Gangeszban. Hosszú lépcsősorok vezetnek a vízbe, az emberek ruhástól merülnek meg. Úgy hiszik, megtisztulnak. A másik parton kiszállunk és némi gyaloglás után elérünk egy épülethez. Neve Belur Math. Swami Vivekananda , a híres gondolkodó építtette 1911-ben. Ez a tudás otthona, sajnos zárva volt, csak kicsit pihenhettünk a mellette levő kertben. Az úton kókuszdiót árulnak. Levágják a tetejét és beledugnak egy szívószálat. Igyál, mondták és én valami édeset vártam, visszagondolva a kókusz ízére. Meleg volt és fanyar, így aztán hamar továbbadtam. De később, amikor tudtam, mit várjak, többször is ittam kókuszvizet, nagyon vitamindús és elveszi a szomjúságot. Kimerülten, de élményekkel tele értünk haza késő délután. Digha - a Bengáli öböl gyöngyszeme Reggel indultunk Calcuttaból busszal a tengerhez, ami itt a Bengáli öblöt jelenti. 3 órás utazás következett. Barátaim restellkedtek, hogy nem értük el a luxusbuszt, amivel rendszerint a turisták mennek. A taxisok nem tudták, honnan indul, és egy másik buszpályaudvarra vittek. Szerintem az a csoda, hogy másodszorra megtaláltuk a helyes buszpályaudvart ebben a 15 milliós városban. De én nem bántam, hogy ezzel a busszal mentünk. Nyitott volt, járta a levegő, kényelmes is volt, így nem panaszkodtam. A közönség pedig igazán festői: sokféle színes szári, sokféle arc és beszéd. Itt már bengáliul beszélnek, amit persze éppúgy nem értek, mint a hindit, de nagyon tetszik. Megérkezünk Dighaba, az eső zuhog, így Ajeya egyedül indul szállást keresni, míg mi a buszmegálló büféjében eszünk valamit. Én azért óvatos túrára indulok a büfé környékén. A terem végéből jó látni a konyhát, ahol hatalmas kemencéhez hasonló építményben nagy kondérban főzik a rizst, mellette nyílt tűzön készülnek a húsok, zöldségek. Több ezer éve bevált módszerek, receptek, még mindig ugyanúgy készítve, és éppolyan finomak. Arra gondoltam, hogy nálunk is "kemencében sült" rétessel, húsokkal csábítjuk a turistákat... Riksa áll elő, beszállunk és elindulunk a szálló felé. A városka kicsi, de a tengerparton lakunk egy nagyon szép, modern szállodában, nagy szobák, tv, tisztaság, kényelem. És előttünk a tenger....A szálloda parkjában pálmafák és virágok. A szobából a kilátás leírhatatlan: pálmafák keretében a tenger magasra csapó hullámai, ahogy nagy zajjal csapódnak a parti sziklákhoz. Az eső csak szitál, így kimerészkedünk egy sétára. A part sziklás, mellette sétány, ami egy kis vásárhoz vezet. Itt is sokféle kézműves cikk, gyorsételek, indiai módra. Persze a kóla, a fanta és a hamburger itt is jelen van, de mi inkább a helyi fast foodot választjuk: chapatee megtöltve zöldségekkel, hússal, igazán finom. Másnap a strandra megyünk, az eső ugyan szemerkél, de nagyon meleg van, így nem törődünk az esővel. A strand egy nagy erdő tövében van, homokos lapály, néhány kókuszdióárus vigyáz a holminkra, ha megkérjük őket. Apály van. A tenger sima és rendkívül sekély, sokáig be lehet gyalogolni. Kicsit a Balaton déli partjára emlékeztet, a gyerekek pancsolnak, belehevernek, felnőttek játszanak a hullámokkal. Mindenki ruhában, itt a fürdőruhát nem ismerik. A hullámok nagyok, de szelídek, az egész tenger szürke a felette lógó esőfelhőket tükrözve. Némi bíztatásra én is belemegyek, lábam alatt finom föveny, sokáig gyalogolok, és még mindig csak derékig ér a meleg víz. Néhány óra múlva visszamegyünk a szállóba, megebédelünk, délután újra fürdés. Estefelé megjön a dagály, a strand elnéptelenedik. A parti sétányt építik, szépítik, mellette csinos új épületek, pár év és úgy fog kinézni, mint a Costa Brava.... Visszatérünk Calcuttaba, immár a luxusbusszal. Rizsföldek, pálmaligetek, egy nagy folyó....szép a táj. Calcutta már ismerősként vár. Az erkélyen galambhoz hasonlóan szelíd, de másféle formájú madarak várják a morzsát. Másnap reggel 5-kor indulunk az állomásra: isten veled Kolkata, köszönök mindent. A Béke Hajléka Reggel 5-kor indulunk egy újabb úticél felé. Bolpurig visz a vonat, onnan riksa visz Santiniketanba. Ez volt az a hely, amiről régóta álmodtam. Baktay Ervin és Germanus Gyula nyomaiban járok. Rabindranath Tagore, India nagy fia sétált birtokán, és leült pihenni a fák tövében. Ekkor határozta el, hogy iskolát létesít, ahol a természettel összhangban, szabadban folynak majd az órák, a régi indiai hagyományok szerint. A neve Santiniketan, Béke Hajléka lesz. A tervből valóság lett, az iskola felépült. Tanárok és diákok versengtek, hogy itt élhessenek. Különösen nagy megtiszteltetés ránk, magyarokra nézve, hogy Germanus Gyulát, a magyar professzort is felkérték, hogy itt tanítson 3 évig, a 30-as években. Előtte Baktay Ervin már járt itt, találkozott Tagoreval, nagy tisztelettel ír találkozásukról indiai útikönyvében. Germanus Gyula itt töltött éveiről felesége írt könyvet, leírva az egyetemet, az életkörülményeket, beszámolva a mindennapokról és kirándulásokról, ünnepekről és mindezek hátterében kibontakozik India szabadságharca, Gandhi erőfeszítései és ennek hatása az egyetem életére. Részletesen ír az egyetem alapítójáról, Tagoreról, az ő színes és tekintély parancsoló egyéniségéről. Most itt vagyok, a még mindig működő egyetem ma is tartja a hagyományokat. Alacsony, a természetbe besímuló épületek, szabadtéri tantermek, nyüzsgő élet mindenfelé. Látjuk a kis házakat, melyeknek valamelyikében Germanus Gyula lakott, Tagore otthonát. Diákok sereglenek, a kis színpadon táncot próbálnak a kicsik, a nagyobbak színes egyenruhákban beszélgetnek, külön a fiúk és külön a lányok. A múzeum előtt elveszik táskánkat, fényképezőgépünket, biztonsági vizsgálaton esünk át. A múzeumban Tagore emlékek: fényképek és tárgyak. Itt van a Nobel dij, és más nagy nemzetközi kitüntetések. Nagy tablókon Tagore életének jelenetei: a költő, író, szabadságharcos, a drámaíró és iskolaalapító.... egy-egy tabló, s azon tűnődöm, hogyan fért mindez egy ember életébe. Nemcsak az irodalom és művészet területén alkotott nagyot. Érdekelte a mezőgazdaság, megalapította Sriniketant, ahol mezőgazdasági mintatelepet hozott létre. Egy tablón felfedezem Magyarországot is: Tagore a Balatonfüredi Szívszanatóriumban töltött némi időt, később is szeretettel emlékezett meg erről. A személyes tárgyak, saját tervezésű kaftán, különleges cipők, a világ minden tájáról kapott ajándékok megható közelségben hozzák ezt a nagy embert. S nekem Széchényi jár az eszemben.... A múzeum megtekintése után a könyvtárat nézzük meg. Kicsit könyörögni kell, mert a könyvtáros szerint nem vagyunk helybeliek, sem itt tanulók vagy tanítók, ez nem közkönyvtár. De Ajeya nem adja fel, elmondja, hogy egy magyar hölgy csak azért jött ide, hogy ezt a könyvtárat lássa, ne legyen már ilyen kőszívű. Legalábbis azt hiszem, ez lehet a beszélgetés lényege, a szigorú könyvtáros megenyhül, s miután táskáinkat letettük, beléphetünk a könyvtár olvasótermébe. Ez persze csak egy része a könyvtár anyagának, a többi más helyiségekben van. de nekem ez is kincsesbánya. Rendkívül egyszerű berendezés, kopott asztalok és régi polcok... igazi könyvtári levegő, sok olvasó, akik kiváncsian pillantanak fel olvasmányukból a rendzavarókra. De aztán én is könyvet fogok a kezembe és egy távoli sarokba elhúzódok. Ne lássák, milyen meghatott vagyok. India képben és írásban, indiai, angol, német, francia és még ki tudja milyen nemzetiségű szerzőktől. Kultúra, művészet, történelem, vallás, népi hagyományok, nyelvek....nyelvek amelyeket el sem tudok olvasni. Betűk, amelyek több ezer éve hordozzák a tudást. Szép formájú írás, maga is műalkotás. A könyvtár másik részében Indián kívüli témájú könyvek: összefoglaló művek Európáról és Amerikáról, a kereszténységről, európai filozófusok és bölcselők, a nyelvek kavalkádja mindenhol. Elgondolkodom, hogy a mi könyvtárainkban az európai -amerikai irodalmon kívül mit láthatunk, olvashatunk más kontinensekről, mi segít megérteni azt, hogy a világ nagy, sokszínű és a tudáshoz, a műveltséghez, boldogsághoz sok út vezet. A könyvtár lassan bezár és nekünk el kell mennünk. Nehéz szívvel hagyom ott a kézbe sem vett kincseket. Azt hiszem, ha választhatnék, hogy egy ékszerboltban vagy ebben a könyvtárban tölthetnék néhány órát, a válasz nem kérdéses...Ezek a kincsek nem avulnak, nem kopnak, az évszázadok múlásával egyre értékesebbek. Az állomáson néhány órán át várnunk kell a vonat indulására. Beszélgetésünk stílszerűen könyvek körül forog. Vendéglátóim teljesen otthon vannak az európai irodalomban, Victor Hugo, Tolsztoj és Dickens írásait jól ismerik. Mikor fogok én akár töredéknyit is ismerni a hindi vagy bengáli irodalom gyöngyszemeiből...? Istenek és emberek A hinduizmus sokistenhit. Mondjuk általában. Amikor találkoztam barátaimmal és ez a téma felmerült, azt mondták: az isten egy... Kértem , mondják el akkor, mi is az igazság. Az isten egy, a sok száz isten ennek az egynek a megnyilvánulása, különböző arca. Még egy embernek is sokféle arca van, hát akkor a világnak még sokkal több. A görögökre gondoltam: nekik is volt minden eseményre, minden alkalomra más istenük. A hinduk tisztelnek minden istent, de általában választanak egyet, aki valamiért közelebb áll hozzájuk, s őt imádják jobban, nem hanyagolva el a többieket sem. Tőle kérnek segítséget, ő a támaszuk és kísérőjük mindennapjaikban. A vallás át-meg átszövi a mindennapokat. Nem nagy szavakban, hanem tettekben és belső utakon. Az istenek antropomorfok...először is azért, mert választhatok egyet, aki az enyém. Másodszor pedig azért, mert ők testesítik meg az emberi élet sokarcúságát. Nézzük csak az én választott kedvencemet. Ő Ganésha, a tudás istene. Miért is őt választottam? Mindig is szerettem az elefántokat. Gyermeki ártatlanságú szemük, hatalmas testük, mulatságos ormányuk valami furcsa, ősi időkből ittmaradt lényeket idéznek. És minden nagyságuk ellenére rendkívül esendőek, erősen veszélyeztetettek. Hogyan is lett Ganésha elefántfejű? A legenda szerint ő Parvati fia. Shiva évek óta messze járt és Parvati unatkozni kezdett. Elhatározta, hogy anyagból formál egy babát, kivel játszhat. A gyermek hamar fejlődött, beszélt, igazi isteni gyermek volt. Amikor anyja fürödni ment, meghagyta fiának, ne engedje, hogy bárki megzavarja. Ekkor érkezett Shiva haza, s mivel Ganesha nem ismerte őt, nem engedte, hogy Shiva a tóhoz menjen. Shiva haragra gerjedt, megölte a fiút, levágta a fejét. Persze azonnal megbánta, különösen, amikor Parvati visszatért és nagyon megharagudott férjére. Megparancsolta, hogy szerezzen neki fejet és azonnal támassza fel. Shiva szolgái végigjárták az erdőt, hogy szerezzenek valakit, akinek a fejét felhasználhatnák. De minden kis állat szorosan az anyjához bújva aludt. Végül találtak egy kiselefántot, aki anyjától kicsit távolabb aludt, s ennek fejét elvitték Shivának. Ő fejet a fia nyakára helyezte és a gyereket feltámasztotta....Parvati boldog volt, Ez a történet nagyon emberi. A szeretet és indulatok, a megbánás és jóvátétel, férj és feleség vitája, mind nagyon jól elképzelhető. Ganésha nagyon népszerű isten. Ő a tudás istene, az istenek irnoka. Ha egy író új könyvbe kezd, hozzá fohászkodik segítségért. Testének különböző részei szimbolizálnak sok fontos dolgot. Csak néhány ezek közül: A nagy fej a nagy gondolkodást jelenti. A kis szemek a koncentrációt. A nagy fül azt, hogy többet hall. Kis szája azt jelenti, hogy keveset kell beszélni. Nagy hasa azt, hogy meg kell emészteni a jó és rossz dolgokat egyaránt. Egyik kezében bárdot tart, ezzel elvágja a kötődéseket. Másik kezében kötelet tart, amellyel közelebb húz a legfelső célhoz. Harmadik kezét áldásra emeli, ezzel megáldja és védelmezi a legfelső igazsághoz vezető utat. Legtöbb istenhez tartozik egy állat. Az övé egy egér, amely a vágyakat jelenti, amelyeket erősen kontroll alatt kell tartani. Sok - sok történet szól róla, nagy ünnepet tartanak tiszteletére, tehát nemcsak én szeretem... Az istenekről nagyon sokat tudtam meg a raipuri Múzeumban. Itt őriznek sok anyagot a sirpuri ősi lelőhelyről. Itt láttam Shiva megtestesüléseit, s hallottam róla történeteket is. Az egyik legszebb arról szól, miért is kék Siva torka. Visnu tanácsát követve az istenek ki akarták köpülni az égi tejtengert, hogy megszerezzék a halhatatlanság nektárját. Köpülőkötélnek aVaszukit, az isteni kígyót használták. Az istenek 100 évig köpülték a tengert. Az első ajándék az égi Tejtengerből Laksmi istennő volt, aki egy a habokon ringó lótusz virágjából emelkedett ki, majd az isteni tehén, Szurabbi, amelynek fia Nandi, a hófehér bika Siva állandó társa lett. A következő ajándék volt a növekvő Hold, amelyet Siva gyorsan kiemelt a habokból és a homlokára illesztett. Hirtelen nagyon erős méreg kezdett ömleni a kígyó 1000 szájából, minden élőt fenyegetve. Visnu kérésére Siva lenyelte a mérget, mintha az volna a halhatatlanság nektárja, és megmentette a kipusztulástól az élőlényeket. A kígyóméreg nem ártott Sivának, de torkát kékre festette. Az áldozatkészség, mások megmentése, akár önmagunk elpusztításának árán is, állandó motívuma a történeteknek. A Visnuról és a többi istenekről is sok történet szól, az emberek mindennapi életének kisebb-nagyobb félelmeit, fájdalmait kozmikus méretűekké emelve. Ezzel tanítva az embereket, hogyan is lehet az életet széppé tenni: szeretet, önfeláldozás, erős családi kötelékek, amelyek minden bajon átsegítenek. Két fontos, gyakran visszatérő fogalom újra és újra visszatért beszélgetéseinkben és a mitológia vagy akár a népmesék történeteiben. Az első a természet tisztelete annak minden megnyilvánulásában. Szent a folyó, a tó, az erdő, a fa, velünk egyenrangú minden élőlény, legyen az a legkisebb hangya vagy az oroszlán. Az erkély falán futó gyík, a földön ugráló szöcske, az úttesten leheveredő szent tehenek. Az embernek a harmóniát kell keresni velük, nem vagyunk többek, nagyobbak náluk. Tanulni kell a viselkedésükből (sok népmesében az állatok megfigyelése vezette rá az embereket bizonyos gyógyszerek vagy élelmiszerek, építési módok kitalálására.) A másik nagyon fontos gondolat: ne ítélkezz... Ez valahol egybecseng a Bibliával: Ne ítélj, hogy ne ítéltess.... Sok út van, ami az igazsághoz vezet, és mind jó lehet. Mindenkinek a saját útját kell követnie. Ezért van az a hihetetlen tolerancia, amelyben együtt él a világ minden vallása. Hindu barátaim éppoly jól ismerték és tisztelték az iszlám, mint a kereszténység szent könyveit, fő tanításait. Ha Indiáról esik szó, azonnal az egzotikumra gondolunk... mesés KELET. Igaz, valóban mesés. De nem nevezném egzotikusnak. Nagyon is emberi. Nagylelkűség és vendégszeretet, vallás és mindennapi élet, fájdalmak és örömök egyformák a világon mindenhol. Aki benne él, annak az örök nyár természetes, s a telet az jelenti, hogy nem kell a ventillátort járatni. És mégis varázslatos, éppen, mert annyira emberi. Lehet tanulni belőle, mert innen fakadt minden tudás valaha. És mig a belőle táplálkozó birodalmak sorban összeomlottak, India él, fiatal és fejlődik. Valami varázslatnak kell itt lenni. Talán ha legközelebb visszamegyek, ehhez a titokhoz is közelebb kerülhetek. Nyelv és kultúra, történelem Ha azt mondom, a legtöbb magyar tud hindiül, bizonyára nem tűnik hihetőnek. Pedig mindannyian ismerjük Hathit, az Elefántot, Bagirát, a fekete Párducot, Sir Khant, a tigrist, Balut, a Medvét, Kát, a Kígyót és persze Mauglit, a Békát...hát igen a dzsungel könyvében a nevek hindiül vannak. Aranya , a két éves kislány nagyot nézett, amikor odahozta a kismackóját és azt mondta rá: Balu, a többieket már tudtam. Figyeltem, ahogy a nyelveket váltogatva beszélgettek, vagy akár az angol szövegbe hindi szavakat szőttek. Valamikor néhány évtizeddel ezelőtt volt itt Magyarországon egy nagy vita, hogyan is kell kimondani a nagy vallásalapító, Buddha nevét. Volt egy nézet, amely szerint a h néma, nem kell ejteni. Most erősen figyeltem a kiejtést, és bebizonyosodott, hogy Buddha, Gandhi, Nehru nevében a h nagyon erősen ki van ejtve. Sőt, az ország eredeti neve, Bharat is így, kemény h-val van kiejtve. Egyébként több hasonlóságot is megfigyeltem a magyar és hindi szavak között, anélkül, hogy ebből messzemenő következtetést vonnék le. Pl. a kutya hindiül kuta, s a folyó nevét már említettem: Tiszta. A költészet, irodalom sok kedves órát szerzett. Az egyik szép emlék, amikor Ajeya József Attila verseiből olvasott fel, később pedig. Az ember tragédiájából olvastunk részleteket, s a család nagyon élvezte. A két kultúra találkozott és örömet okozott. Azóta is igénylik az újabb meg újabb információkat, meséket, legendákat, s ahogy írom, én is más színben látom az ismert motívumokat. Hasonlóságok: Magyarországot különböző nyelveken Hungary-nak, Hungria-nak, Hongrie-nek és más hasonló, a hun népnévből levezetett szóval nevezik. Indiának is a külföldiek adták ezt a nevet. Amikor az arabok és a perzsák Indiába jöttek, átkeltek egy folyón, melynek neve Szindhu ( magyarul az Indus)Ennek félrehallásával az itt lakókat hindunak nevezték. Innen származik az India név. De az országnak eredeti neve Bharat, de hivják még Hindusztannak és Aryawartanak. A zászló narancsszínű-fehér-zöld , a magyar piros -fehér -zöldhöz kísértetiesen hasonlít. Az indiai irodalom és kultúra olyan gazdag és sokrétű, hogy köteteket töltöttek meg leirásával. A mi Baktay Ervinünk vagy Germanus Gyulánk is tett hozzá, a magyar közönséggel megismertetve és saját élményeikkel szinesitve és közel hozva Indiát. Sok történetet. nevet, eseményt hallok, illetve a levelező társak segitségével ismerkedem a múlttal. Itt egy levél Aseemtól, ahogyan bemutatja hazája múltját: 'Az indiai történelem különböző szakaszokból áll. Az általam legjobban ismert idő a védikus korszak. Az az idő, amikor az embereket a spirituális dolgok vonzották. De a Mahabharata korszaka még tán rosszabb volt, mi a mai kor. Az erkölcsi értékek eltorzultak, sok nagyon önző figura is szerepel a Mahabharataban. Ezért kellett Krisna úrnak leszállni a földre, hogy megmentse az erényt. Voltak idők, mikor az állatáldozatok oly gyakoriak voltak, hogy az emberek kegyetlenné váltak a vallás nevében. Buddha úrnak kellett jönnie, hogy megmentse az erkölcsi értékeket., hogy megmentse magát a vallást. Voltak idők, amikor a nőket elnyomták, és úgy kezelték, mint lelketlen tulajdont. Gyakoriak voltak a gyermekházasságok. A lányoknak nem engedték meg a művelődést. Az özvegynek meg kellett halnia ugyanazon a máglyán, melyet halott férjét hamvasztották el, és ezt nagyszerű tettnek tartották. Volt, amikor a feleség csak tizenéves volt, a férj pedig ötvenes sőt hatvanas éveiben járt. Raja ram Mohan Raj, Ishwar Chand Vidyasagar jó munkát végeztek ezen a területen. Voltak idők, amikor a földesurak a szegény műveletlen népet a falvakban annyira lenyomták, hogy épp csak a puszta életüket tarthatták meg. Egész életükben dolgoztak, hogy visszafizessék a földesúrnak a nagyapjuk adóságát. Aztán jöttek a mogulok, az angolok, bizonyos részeken a franciák, a portugálok és India a függetlenségért harcolt. A mogulok különböztek az európaiaktól. Többnyire elfogadták, hogy India a hazájuk. De az indiai Rajput királyok mint Maharanapratap, Chhatrapati Shivaji folytatták harcukat jogaikért. A függetlenségi harcban sokan áldozatul estek. Bhagat Singh, Laxmibai Maharani mindössze 18 éves volt, Jhansi királynője, akit az angolok bámulattal néztek, amint harcolt, elesett a küzdelemben. Mahatma Gandhi a erőszakmentesség elvébe vetett hitével képes volt egyesiteni az országot , és a brit uralom elllen saját módján harcolt. Ilyen India története, és minden periódusban voltak gondolkodók, irók, költők, szerzetesek, akik mindenüket odaadták, hogy elérjék a változást, hogy elnyerjék a szabadságot.' Eddig tart Aseem levele. Nem történelemkönyv, hanem ennek a szubjektiv utazásnak a része. Az út vége Végére értünk egy utazásnak. Ez az én személyes utam volt, térben, időben és lélekben. Átfogott több ezer kilométert, több órás időeltolódást, több ezer évet. Ennek élményei szeretném megosztani az érdeklődőkkel. Természetesen nem osztható meg minden. Például az az érzés, amikor a házban már mindenki aludt és én kinn ültem az erkélyen, körülöttem hatalmas hegyek, melyeknek még a körvonalai sem látszottak a sötétben, s zuhogott az eső. A híres monszun, amely nagy károkat okoz, amikor érkezik és még nagyobbakat, ha nem. Ott és akkor nekem mesélt szelíden és altatón. Azt sem lehet elmondani, milyen volt, amikor a család 17 éves, rendkívül visszahúzódó, szótlan fia bejött hozzám, leült a szoba sarkába, dúdolni kezdett, majd énekelt egy dalt hindiül. Utána egy percig még ült, és kiment. Ezek a percek felbecsülhetetlenek. Nem mindenki értette, miért megyek Indiába. Egy amerikai ismerősöm mondta, hogy ő hosszabb időt töltött ott és le akart beszélni az útról. Amikor visszatértem és leírtam neki élményeimet, azt mondta, ez nem az az India, amit ő látott. Dolgozott ott egy ideig, nem látta a szépségeket, de most úgy döntött, hogy a következő vakációját ott fogja tölteni, más szemmel nézve a dolgokat. Indiai barátaim azt mondták, csak a jót akarom látni. Lehet, hogy így volt, de lehet, hogy ez valóban ilyen szép volt. Természetesen, aki máskor megy, más családhoz, esetleg csoporttal vagy dolgozni, tanulni, mást fog tapasztalni. India hatalmas, ősi és mégis nagyon fiatal ország. Tele lelkesedéssel, tudásvággyal, szeretettel. Őrzi hagyományait és a modern technológia élvonalában van. De a legfontosabb, amit kaptam, az a szeretet, ami minden irányból körülvett, és amit ezzel a kis könyvvel szeretnék megköszönni. És abban is biztos vagyok, hogy ide még vissza kell jönnöm. |