Gulliver utazásai és a Mahábhárata

Lehet, hogy most tényleg a mesék világában járunk, és az intelligens lovak országa nem létezik sem Indiában, sem Ausztráliától délre vagy délnyugatra? Jonathan Swift maró szatírát írt kora degradált társadalmáról, és általában az emberi romlottságról. Fiktív szereplőt vezet végig kitalált országokon. Vagy mégsem? A Houynhnhnm-eket (ejtsd: "whinnim"), magyarul talán nyiharáknak lehetne mondani, megemlíti a Mahábhárata is. Különös, de pontosan olyanoknak írja le a Haihajákat, amilyenek Swiftnél az intelligens lovak.

Gulliver, a főszereplő többször is beutazza a világot. Egyszer elvetődik egy olyan szigethez, amelynek urai nem az emberekhez hasonló, kisszerű és romlott jehuk, hanem az intelligens lovak. Gulliver megtanulja a nyelvüket, megismerkedik a szokásaikkal, és egyre jobban vonzódik hozzájuk. A lovak szenvedélymentesen, talán nagyon is hideg fejjel gondolkodnak. A nyelvükben nincs egyetlen szó sem, amely gonosz dolgot jelent: a szolgák vagy a gyermekek mulasztásait, a lábukat felsértő követ, a rossz időt és hasonlókat csak úgy tudják kifejezni, hogy odateszik a jehu szót az illető főnév elé. Csak a legáltalánosabb kifejezéseik vannak a betegségekre, és egyáltalán nem ismerik a büszkeséget vagy az irigységet. Tisztán élnek, és nem félnek a haláltól.

Gullivernek súlyos gondjai vannak, mert a jehuk rossz szagú, állott húsételeit nem tudja megenni, a lovak vegetáriánus kosztja pedig nem elégíti ki. Később hozzászokik a tejből, növényekből és zabkásából álló étrendhez. Csodálja a lovak filozófiáját és életmódját, örökre köztük szeretne maradni. Balszerencséjére elmondja a lovaknak, hogy milyen az angol társadalom, a politikai élet. A nemes lovak elborzadva hallják, hogy az emberek háborúkba bonyolódnak egymással. Végül a közgyűlésük, egyfajta parlament úgy dönt, hogy Gulliver civilizáltabb ugyan, mint a helyi gonosz majomnép, de alapjában véve mégis csak jehu, és nem maradhat a szigeten. Gulliver szomorúan csónakot épít magának, és elindul. Hamarosan felveszi egy portugál hajó, haza is érkezik, de hosszú időre megundorodik az emberektől, és csak a lovak társaságában érzi jól magát.

Természetesen nem a történet, hanem a Haihaják jellemzése ismerős a Mahábháratából. A Haihayák a Hold-nemzetség egyik oldalága; nagy lovasok, "szinte együtt élnek a lovakkal". Az első Haihaja Jadu király unokája volt (SB 9.23.21). Olyan szerencse érte, hogy Dattátreja, a Legfelsőbb Úr egyik inkarnációja tanította (SB 1.3.11). Így aztán Dattátreja kegyéből ő is, utódai is annyira megtisztultak, hogy megkaptak minden anyagi és lelki áldást.

A Haihaják szerény és lemondott életet éltek, tökéletesen uralkodtak az érzékeiken. A gonoszságot annyira nem ismerték, hogy szavaik sem voltak a rosszra. Gyümölcsökön és gyökereken éltek, eltérően a Jadu-nemzetség egyéb törzseitől, akik vadásztak és alkalmilag bort is ittak, ami akkoriban a ksatriják általános szokása volt. A Haihaják körülbelül úgy tekinthettek ezekre a rokonaikra, mint az intelligens lovak a jehukra - szánalommal vegyes megvetéssel.

Koruk társadalmát annyira megromlottnak találták, hogy előszeretettel vonultak vissza az erdőségekbe, és a jógát gyakorolták. Mindenféle misztikus erőt megszereztek, de ezeket sose használták saját érzékeik kielégítésére.

A Mahábhárata (Vana Parva, Márkandeja Szamaszja 187. fejezet) elmond róluk egy történetet. Egy Haihaja herceg tévedésből őznek nézett és megölt egy, a nemzetségéhez tartozó jógit, aki fekete őzbőrt viselt. Nagyon ritka eseménynek számított, hogy egy Haihaja vadászik. Amikor rájött a tévedésére, nagyon kétségbeesett, nem tudta, hogyan tegye jóvá. Felkereste áldozatának apját, Aristanemit, aki maga is jógi volt, a híres Kasjapa egyik fia. Aristanemi teljes nyugalommal végighallgatta, aztán csak annyit mondott, ha ez igaz, menjen vissza az erdőbe, és hozza el a halott testét. A herceg visszament, de a test már nem volt ott: Aristanemi visszahozta őt az életbe. Csak azért használta a misztikus erőit, hogy a vadásznak ne kelljen elszenvednie a brahmana-gyilkosság következményeit. Amikor megkérdezték, hogyan lehet az, hogy nem fél a haláltól, így válaszolt: - Mi Haihaják mindig pontosan teljesítjük a kötelességeinket. Tiszteljük a brahmanákat és a feljebbvalóinkat. Vendégeinket és a szolgákat ellátjuk étellel-itallal, mi pedig csak a maradékot esszük. Békések vagyunk, és mindenkinek megbocsátunk, adományozunk, szívesen látogatjuk a szent helyeken, tiszta helyen élünk, nem társulunk rossz emberekkel.

Swift nem ismerhette a Mahábháratát a 17. században. Nem tudjuk, mi indította arra, hogy a Haihaják nemes tulajdonságaival ruházza fel az intelligens lovakat, akiknek még a nemzetségnevük is majdnem ugyanaz, legalábbis írásban. Talán az indo-árja népek közös emlékezete őrzött meg néhány töredéket a racionális és tiszta lényekről, akik annyira mások voltak, mint az őket körülvevő világ.