Németalföldi mondákat gyűjtött Johann Wilhelm Wolf.
Könyve 1843-ban, Lipcsében jelent meg. Az egyik történet, Audenaerde kialudt tüzei, egy titokzatos idegenről beszél, aki varázserejű zenével bűvöli el az embereket. A néhány ezer évvel korábban összeállított, de sokkal régebbi eseményekről beszámoló eposz, a Mahábhárata is elmondja, hogy Agni, a tűz félistene egyszer megjelent India déli részében, Mahesmati városában, ahol akkoriban Níla király uralkodott. A királynak volt egy nagyon szép lánya, aki mindig ott állt az áldozati tűz mellett, hogy szükség esetén a legyezőjével élesztgesse a lángokat. Általában Agni bűvöl el mindenkit a varázserejével, de most fordítva történt, beleszeretett ebbe a lányba. Annyira ragaszkodott hozzá, hogy csak akkor engedte fellobbanni a tüzet, amikor ez a lány is ott volt.

Valami hasonló történt a holland idegennel. Beleszeretett egy lányba, aki azonban először nem viszonozta a szerelmét. Bosszúból az idegen minden tüzet kioltott a városban. Egyetlen szikrát sem lehetett csiholni, minden sötét lett és hideg. Nem is adta vissza a tüzeket, amíg el nem tölthetett egy éjszakát ezzel a lánnyal.

Tűzínség Hollandiában és Indiában, és a megoldás is ugyanaz. Igaz, hogy a dél-indiai királylány sokkal engedékenyebb volt, mint a holland leányzó. Már nemcsak a palotában, de a városban is azt suttogták az emberek, hogy a királylány együtt él valakivel, és bizony jobb lenne, ha megtartanák az esküvőt. Ez a szóbeszéd eljutott a király fülébe is, aki elhatározta, hogy utánajár a dolognak. Egy éjszaka, amikor bement a belső termeibe, bepillantott a lánya szobájába is. Egy idegen bráhmanát látott ott, aki ugyancsak otthonosan viselkedett.

Níla király méltóságán alulinak tartotta, hogy megkérdezze, ki az, és hogyan került oda. Azonnal hívatta a testőreit, és elrendelte, hogy a betolakodót meg kell büntetni, ahogyan a törvény előírja.

A történetnek kétféle befejezését ismerjük. A buddhista Áhavaníja-dzsátakaka szerint Agni minden tüzet kioltott a városban és a birodalomban. Nem lehetett elvégezni az áldozatokat, megállt az élet, amíg a király bocsánatot nem kért Agnitól, és fel nem ajánlotta neki a lányát feleségül. A Mahábhárata szerint Agni nem a tüzek kioltásával fejezte ki a haragját, hanem éppen ellenkezőleg, mindenütt hatalmas tüzeket gyújtott.

Itt nemcsak az az érdekes, hogy a közös árja örökség mennyire élő, hogy az árja népek szétválását hány ezer évvel élte túl, hanem az is, hogy Richard Strauss operát írt a történetből. A helyszínt áttette Münchenbe, és a mesét úgy alakította, hogy alaposan kigúnyolhassa a bajorok konzervativizmusát és az álszent erkölcseiket. Az opera Erich von Wolzogen librettójára készült, és 1901-ben mutatták be Drezdában.

A Tűzínség a téma első változatát dolgozza fel. A városban megjelenik egy idegen, aki Kunradnak nevezi magát, és titokzatos varázserői vannak: mindent elér a zene erejével, amit csak akar. Az opera egy Reichart nevű mágus tanítványának nevezi, aki polgári foglalkozására nézve bognár. Ezt a poént csak akkor értjük, ha tudjuk, hogy a bognár szó németül Wagner. Nem ez az egyetlen szójáték és csavar a librettóban és a zenében, de végül is nem ez a lényeg, hanem hogy Kunrad megcsókolja a polgármester lányát, Diemut-ot, aki sértetten visszavonul.

Kunrad követelőzésére aztán megígéri, hogy este leenged egy kosarat, és abban felhúzza őt a szobájába. Fel is húzza, de csak fele magasságig, az emberek nagy mulatságára. A varázsló alaposan megmondja a véleményét mindenkinek, aztán kioltja az összes tüzet. Nem is lehet tüzet gyújtani, amíg Diemut meg nem gondolja magát.

Az anakronizmusait, újszerű megoldásait nem értették meg, az "obszcén" történetre nem voltak kíváncsiak. 1901-ben az opera nem aratott sikert, a zene szellemes célzásait, szándékos Összeillik a mű humoros hangvételével, hogy a leghangosabb kritikusok éppen az árja erkölcs nevében utasítottak el egy olyan szimbólumot, amely egyidős magával az árja néppel.