Jó pár évvel ezelőtt nagy vihart kavart a közéletben dr. Szikra Tamás és dr. Lenkei Gábor bejelentése, miszerint sikert értek el az AIDS-es betegek gyógyításában. Mivel merőben más módon keresték a megoldási lehetőségeket, mint a hagyományos orvosi kutatási elképzelések, igy részleteket olvashatunk egy beszélgetésből, mely dr. Lenkeivel történt. A részletek főként a lélekvándorlásról alkotott gondolataikat alkotják.

- Hogyan jutottak arra az elhatározásra, hogy az Európában hivatalosan alkalmazott módszerektől eltérőket alkalmazzanak a gyógyításban?

Dr. Lenkei: - Mindketten orvosok vagyunk, tehát elvégeztük mindazt, amit egy orvosi diploma megkíván. Az orvostudományt mindketten belülről ismerjük, egyfelől azért, mert megtanultuk, másfelől azért, mert gyakoroljuk az orvoslást a hivatalos kereteken belül. Hogy mire képes a hivatalos orvostudomány? Egyfelől kémiai módszerekkel elnyomni a tüneteket, vagy amikor az már csődöt mondott, eltávolítani a megbetegedett testrészt. Azt a felismerést most már nagyon nehéz kikerülni, hogy a tünetek elnyomásával nem jutunk sehová, a megbetegedett testrész eltávolításával, pedig legfeljebb az újabb testrész megbetegedésének feltételeit teremtjük meg. A hivatalos orvostudomány egyáltalán nem próbálkozik az okok felderítésével, s mivel nem kezeli azokat, nem is szüntetheti meg. ...... a jó orvos három módon közelíti meg a betegséget: megpróbálja szellemi szinten rendezni a zavart, megpróbál az életmódba avatkozni - idetartozik többek között a táplálkozás - és alkalmaz testi gyógyászati módszereket is, mint pl. az akupunktúrát, gyógynövényeket, s egyebeket. Aki csak a testi tüneteket kezeli, az nem gyógyít, sőt, aki csupán diétával próbál gyógytani, az sem gyógyít - egyedül az gyógyít, aki mind a három módszert együtt alkalmazza. ..... számtalan könyvben lehet olvasni arról, mit is jelent a lelki tényezők szerepe a gyógyulásban. Viszont sokkal kevesebbet olvashatunk a lelki tényezők szerepéről a betegség keletkezésében. ..... Azt is megállapítottuk, hogy megfelelő pszichés módszerekkel fel lehet tárni bármilyen betegség lelki eredetét. Ezzel az is mondom, hogy minden betegséget lelki, szellemi eredetűnek tartunk kivétel nélkül.

- Milyen háttere lehet például egy lábtörésnek?

Dr. Lenkei: Ez mindig egyéni. Az ilyen esetek többségében az okot nem ebben az életben kell keresni, hanem az előzőekben. Ez persze Magyarországon még nagyon szokatlan, nagyon nehezen elfogadható gondolat. Egyébként ez a gondolat, mármint hogy vannak előző életek, és ezek hatással vannak a jelenlegi életre, csak nálunk olyan nagyon szokatlan. Ez a gondolat teljesen logikus, mindennapos az emberiség mintegy felének, amiben semmi különöset nem látnak. Ha mi is ebben a szemléletben nőttünk volna fel, akkor ez a mi számunkra is teljesen természetes és magától értetődő lenne. Például, a keresztény, európai ember is másként viszonyulna a lélekvándorláshoz, ha a Bibliából nem távolították volna el ezt a tételt sok száz évvel ezelőtt. Tudjuk, hogy a Biblia egy cenzúrázott mű, és ezeket a nagyon kényes kérdéseket már csak töredékben tartalmazza.

- Mi az, ami meggyőzte Önt a lélekvándorlás létezéséről?

Dr. Lenkei: - A saját tapasztalatom. Van olyam módszer, amivel az ember végig tudja nézni előző életeit.

- Hipnózissal?

Dr. Lenkei: - Nem, nem. Teljesen éber állapotban. Az ember teljesen egyszerűen, minden durva külső beavatkozás nélkül képes belenézni előző életeibe.

- Hogyan?

Dr. Lenkei: - Egy olyan ember segítségével, aki ismeri ezt a módszert, és megfelelő kérdéseket tesz fel. A képeket, amiket látunk, a helyzeteket, amiket átélünk, azt emlékként mind elraktározzuk, megőrizzük. Igy van ez az előző életben lezajlott események emlékeivel is. A kérdés nem az, hogy emlékszünk-e rá, hanem, hogy mi akadályozza az emlékezést. ..... veszélyes, ha figyelmen kívül hagyjuk előző életeinket, mert ami most történik, az egyenes következménye mindannak, ami korábban történt, igy elválaszthatatlan attól. Az embereknek azért van annyi bajuk, mert nem " látják " előző életeiket. Ha erre képesek lennének, és szembe tudnának nézni azzal, amit meg tudnának csinálni egy jó vezető segítségével, teljesen éber állapotban, akkor nem következnének be szükségszerűen az életnek azon árnyoldalai, melyek különben minden ember életében bekövetkeznek. Az egyik ilyen az öregedés. Hogy miért öregszik az ember? A válasz nagyon egyszerű: mert ki akar szállni abból a játékból, amiben benne van. Egy emberi test nem csak hatvan évet bír ki - fiatalon és üdén tartható akár több száz éven át.

- Az tehát nem véletlen, ki hogyan betegszik meg, milyen betegséget kap?

Dr. Lenkei: - Természetesen nem véletlen, mindez attól függ, korábbi életeinek mi a tartalma.