|
Rossz esetek, jó emberek
Biztosan elgondolkodott már mindenki azon, milyen
is az isteni igazságosság, ha olyan embertársunkat ér valamilyen nagyon
rossz esemény, aki különben jó lelkű, becsületes és tisztes életvitelű
egyén. Az ilyen esetek hallatán szinte száz százalékos, hogy a reakciók
negatívak a Gondviseléssel kapcsolatban. Még vallásos érzületű embereknél
is tapasztalhatjuk a tanácstalanságot, ha ennek a kérdésnek a megválaszolását
várják tőlük.
A lélekvándorlás folyamata a válasz itt is. Hiszen az ok és okozati törvény
alapján semmilyen tett nem marad visszahatás nélkül, legyen az akár jó
vagy rossz. Soha senkit nem ér jó vagy rossz eredendő ok nélkül. Azért,
mert egy személy ebben az életében vallásosan cselekszik, az még nem jelenti
azt, hogy előző életeiből nem maradt fenn valami, ami most negatív eseményként
jelentkezik. Az ok és okozati törvény három síkon valósul meg. Van az
azonnali visszahatás, ami rögtön a cselekedet véghezvitele után bekövetkezik.
Van olyan, amely még abban az életszakaszban, de van olyan is, mely csak
későbbi életek során kerül a felszínre, akkor érik be. Lehet, hogy egy
okozat „magját” most vetettük el, de a „gyümölcs” egy későbbi életben
érik be. Ezt megértve világossá válik a Gondviselés igazságossága, abban
az esetben is, amikor jó embereket ér rossz dolog.
Ennek megértése és szívből jövő elfogadása nagy áldássá válhat mindenki
számára, ugyanis ennek tudatában, már kerülni fogjuk az olyan tetteket,
melyek negatív visszahatásokkal járnak az eljövendő életekben. Ez a lényeg.
Mostantól fejezzük be az isteni törvényekkel ellentétes cselekvéseket,
és akkor a harmónia és boldogság automatikusan jelentkezni fog a mindennapjainkban,
aminek következtében lelki nyugodtsággal tudjuk elviselni azokat a nehézségeket,
melyek múltbeli tetteink következményei.
|