Radhakrsnan Srimali: A mala titkai

A dzsapa-mala (rózsafűzér) különleges helyet foglal el a lelki gyakorlatokban, mert a dzsapa (a vibrálás, mondás) a malán keresztül hatékony. A malát először is azért használják, hogy számolják a mantrák (imák, szent szövegek) ismétlését. Másodszor, a gyakorlás során az elme természeténél fogva hajlik arra, hogy elkalandozzon. A vándorló elmét a malán keresztül lehet a legkönnyebben megfogni és visszavezeti az Istenséghez vagy a meditáció tárgyához.

A hit és tisztelet fontosak az imádatban (upászana). Helyénvaló, ha tisztelettel vagyunk a malával szemben is. Nem szabad gondatlanul használni, piszkos helyen tartani, megérinteni a lábakkal vagy a bal kézzel. Bár élettelen tárgy, mégis az az eszköz, amelynek segítségével Istenre emlékezünk, segítség a lelki felemelkedésben. Ezért tisztelettel kell bánni vele.

A saiva szentírások azt mondják, az Isten nevének ismétléséből származó érdem 8-szor akkora, ha az ujjak izületein számláljuk, 10,000-szer akkora, ha drágakövekből vagy kristályból készült malát használunk, 100,000-szor akkora, amikor lótusz-malán végzik, de végtelen, amikor rudráksa-malát használnak.

Háromféleképpen lehet dzsapázni: 1. karamala, 2. varnamala, 3. manimala.

Karamala

Ilyenkor a mantrákat az ujjunkon vagy az ujjhegyeken számláljuk. A szentírásokban ajánlott második, és hatékonyabb módszer, ha a számlálás az ujjak izületein történik. Fontos szabály, hogy az ujjakat együtt kell tartani, nem szabad széttárni.

Varnamala

Ilyenkor a szanszkrit abc betűit használjuk. A Szanat-Kumára Tantra tartalmazza a részletes útmutatásokat.

Manimala

Ez a legtöbbször javasolt és legáltalánosabban használt módszer. Szálra fűzött gyöngyökből készült malát használunk. A gyöngyök különfélék lehetnek: rudráksa bogyók (magok), tulaszi, kagyló, lótusz, arany, drágakő, gyöngy, kristály stb.

A különféle malákat különféle célokra használják. A lótuszmala elpusztítja az ellenségeket, a kusamala a bűnöket, az ezüst mala teljesíti a vágyakat, stb.

A különféle szekták is különféle malákat használnak. A sákták, saiviták és szmárták rudráksa malát, a vaisnavák tulaszi malát, a ganapatik használhatnak elefántcsont malát.

Egy teljes kör a mantra 108-szori ismétlése. A 109., Merunak nevezett gyöngy útmutatóként szolgál. Fontos szabály, hogy ne lépjünk át a Merun egy kör befejezésekor, hanem forduljunk vissza, és a következő kört azon a ponton kezdjük, ahol az előzőt bevégeztük. Így haladunk ide-oda a Merutól. Ennek a szabálynak fontos értelmezése, hogy a Meru a gurut képviseli, akinek fontossága minden lelki úton felülmúlhatatlan, és akin semmilyen körülmények között nem szabad átlépni.

A 108-as szám jelentősége

Egy teljes kör 108 ismétlésből áll. Különféle módokon indokolják, hogy miért olyan jelentős ez a szám. Néhány fő ok:

Megállapították, hogy az ember 12 óra alatt 10,800-szor vesz lélegzetet. 24 órában 21,600 lélegzetvétel van. Az idő fele elmegy alvással, evéssel és más szükséges cselekvéssel. A többi időben Istenre kell gondolni. Isten neve ismétlésének érdeme 100-szor nagyobb, ha malát használnak. 108 mantra egy malán annyi, mint Isten nevét elmondani 10,800-szor.

27 naksátra vagy bolygó van, amelyek a sorsunkat irányítják. Mindegyik naksátra 4 fázisba vagy csaranba lép be egy asztrológiai nap, a tithi alatt. Ezért az összes naksátra 108 csarant (27 x 4 = 108) tesz meg egy tithi alatt.

A szentírások azt mondják, hogy Istent szimbolikusan a 9-es szám képviseli. A 108-as három számjegye 9-et ad (1 + 0 + 8 = 9). Ha a 9-est bármivel megszorozzuk, az eredmény számjegyei pontosan 9-et fognak adni.

A teremtés különböző szakaszai mind kapcsolatban vannak a 9-es számmal, amint azt meglátjuk, hy összeadjuk a következő számokat:

Egy Kalijuga 432,000 emberi évből áll

Egy dváparajuga 864,000 emberi év

Egy tretajuga 1,296,000 emberi év

Egy szatjajuga 1,728.000 emberi év

Egy mahájuga 4,320.000 emberi év

Mennyei év Brahmá életében 3,110.400.000.000 emberi év

Brahmá élettartama 311,040.000.000.000 emberi év

A fenti számok egyes számjegyei összeadva 9-et adnak. Ezért gondolják a hinduk, hogy a 9-es szám Istent vagy a végtelenséget jelenti.