A vas

Mindenkit nagyon érdekel, mióta élnek emberek a földön. Sokan úgy gondolják, hogy ezt a kérdést már eldöntötte a régészet. Sok százezer évről beszélnek, pl. a vértesszőllősi lehet állítólag 450.000 éves. Nehéz elhinni, hogy ennyi százezer év alatt őseink megelégedtek a gyűjtögető életmóddal, aztán egyszer csak elkezdődött a rézkor, és vele együtt egy magasrendű civilizáció.
Persze, hogy megjelentek az izgalmas elméletek, mi hozta létre ezt a minőségi változást. A mitológiák isteni lényekről, úgynevezett kultúrhéroszokról beszélnek, akik váratlanul felbukkantak, és mindent megtanítottak az emberiségnek: állattartást, földművelést, kézművességeket.
A rézkorszakra a bronz-, majd a vaskorszak következett. Mikor? A tudományos világ meglehetősen egységes a réz- és bronzkorszak datálását illetően, viszont azt állítja, hogy az egyes földrajzi területeken a vas más és más időpontban váltotta fel a bronzot. Ettől kezdve azonban nincs egyetértés. Egyesek szerint először a Kis-Ázsiában élő hettiták "találták fel", Kr e 1800 körül, hogyan lehet megolvasztani a vasat. A titkot gondosan őrizték, és meg is gazdagodtak a vas-szerszámok és fegyverek exportjából.
A vas-szerszámok bejutottak a hettita irodalomba is, pl. Mursilis király így imádkozik:
"Félelmetes Uram, aki úgy fogod össze a kezedben a villámokat, mint a fűcsomót, szelek és viharok urai, ti tudjátok, de bevallom én is, hogy bűnös az ember.
Bűnös volt az apám is, megszegte a parancsaitokat. Én nem tudok arról, hogy bűnt követtem volna el. De a fiú nem szabadulhat meg az apa bűneitől. Én is viselem az apám összes bűnét.
Vasbotokkal vertek engem, és hegyes nyilaitok befúródnak a bőröm alá. Mit tegyek, hogy megbéküljetek, ti szél- és viharistenek? Bevallom az apám bűnét, mindenfajta bűnt bevallok, mint a szolga, aki gazdája kegyességében reménykedik. És minthogy most bevallottam az összes bűneinket, béküljetek meg, felejtsétek el a haragotokat. Nézzetek rám kegyesen, és űzzétek el a dögvészt Hatti országából."

A félelmetes Úr nem más, mint az Indiából ismert Indra, onnan ismerjük a szelek és viharok urait is, a Marutokat. A Rgvéda számos félistene név szerint szerepel a hettita írásokban, nyelvük is rokon a szanszkrittal. Ebben a kifejezésben, "én is viselem az apám összes bűnét," a karma tanítását ismerjük fel; hasonlóan fejezi ki magát Jób is a Bibliában: "Nem tudom ugyan, milyen bűneim vannak, de lehet, hogy az én ifjúságomnak vétkét örökölteted velem."
De térjünk vissza Mursilis királyhoz, akinek a fia, Hattusilis nagyon híres szerződést kötött II. Ramszesz egyiptomi fáraóval (Kr e 1290-1224). A szerződést ezüst lapra vésték, egyenlő felekként írták alá, hogy nem támadják meg egymás országát, veszély esetén pedig segítenek egymásnak. II. Ramszesz azzal pecsételte meg a szerződést, hogy feleségül vett egy hettita királylányt.
A szerződésben erről nincs szó, de ettől kezdve a hettiták nagy mennyiségű vasat szállítottak Egyiptomba, ahol a meteorvasat ugyan ismerték és értékelték, de még a nyílhegyeket is csak tűzkőből készítették. Úgy tűnik, hogy az Újbirodalomtól kezdve próbálkoztak vasolvasztással. Először nádszálakon keresztül fújták a levegőt, hogy felélesszék a tüzet, és hogy a nád meg ne gyulladjon, a végét agyaggal borították. Később a fújtatók használata jelentősen megkönnyítette a munkát. Ekkor még csak a gazdag emberek engedhették meg maguknak, hogy vas-szerszámokat használjanak, pl. vas lándzsával vagy szigonnyal ejtették el a halakat, és még versenyeket is rendeztek. A halat nem ették meg, sőt Pianhi fáraó, a Kr e 8 sz-ban még fogadni sem volt hajlandó egy küldöttséget, amikor megtudta, hogy halevők is vannak köztük.
Azt mondják, hogy a mai Görögország területén élő népek is a hettitáktól tanulták el a vas használatát, még hozzá elég későn, az Égei-szigetek közvetítésével. Az első bevándorlók az iónok voltak, őket követték az aiólok és az akhájok, de csak a dórok ismerték a vasat. Éppen a vasfegyverek használata tette lehetővé, hogy leigázzák a többi népet. Ezzel szemben a görög mitológia úgy tudja, hogy Hephaistos, az olymposiak kovácsa vasból készítette a háromlábú asztalait, amelyek még maguktól forogtak is. Egy másik mítosz elmondja, hogy egy Iphiklos nevű kisfiú meglátta, hogy az apja kezében véres kés van. Nagyon megrémült, és sírni kezdett. Phylakos gyorsan belevágta a kést egy körtefába, hogy el ne vesszen, és vigasztalni kezdte a fiát. De aztán ott felejtette a kést a fában, és az egészen megrozsdásodott. Ebből arra gondolhatunk, hogy ez egy vaskés volt. Daidalos inasáról azt beszélik, hogy sokkal ügyesebb volt, mint a mestere, és már 12 éves korában elkészített egy vas-fűrészt. Delphoiban egy vas háromlábon ült a jósnő, miközben belélegezte a barlangban lobogó tűz füstjét, és elárulta, hogy mit rejt a jövő. Kréta szigetéről is ránk maradt egy régi legenda, egy Kelmis nevű harcos valahogyan megsértette Rhea istennőt, aki büntetésül vassá változtatta. Számos rejtély van tehát a vas körül, amelyeket még nem sikerült megoldani.

Régészeti leletek alapján a világ legrégebbi civilizációi Egyiptom, Mezopotámia és az Indus-Szaraszvatí kultúra, amelyek élénk kereskedelmi és egyéb kapcsolatokat tartottak fenn egymással. Egyiptomról már beszéltünk; a sumerek csak a meteorvasat ismerték. Az akkádoknak már voltak vas-szerszámaik, de annyi nem, hogy a mindennapokban is azokat használják. Áldozati edényeket készítettek vasból, egy orvosi szövegben a következőket találjuk:

"Töltsünk meg egy edényt vízzel,
Tegyünk bele vasdarabot.
Állítsunk bele fehér cédruságat.
Mondjuk el az eridui varázsformulát...
És adjuk ezt a vizet az embereknek."

Vagyis pontosan ugyanazt csinálták, mint Mesmer a 18 sz végén: delejezéssel próbáltak gyógyítani. A mágnesességet ismerték, bár azt hitték, hogy a gyémánt is mágneses, és vonzza a vasat, és ha valaki vaskarikát visel a balkezén, egészen biztosan legyőzi minden ellenségét. Vasdarabbal a mérgezést is ki lehet védeni, mert méreg közelében "izzadságcseppek" jelennek meg rajta.
A vasfegyvereket Nergál, a háború félistene adta az akkádoknak, az akkádok pedig az európai ókor és középkor varázslóit ajándékozták meg azzal a titkos tudással, hogy a vas Mars fémje, és ha egy országot ellenséges hadsereg fenyeget, áldozatot kell bemutatni Marsnak, azt kell felajánlani neki, amit a legjobban szeret. Vergilius ezt írja erről az áldozatról:

"Hozz vizet, tégy vasláncot az oltár két oldalára,
Égjen a vasfű, és égesd a galbanumot."

Agrippa von Nettesheim is azt írja az Okkult Filozófiában, hogy Mars vaspáncélt viselő, fegyveres királyként jelenik meg, aki farkason lovagol; esetleg vörös ruhás nő, aki vasból készült pajzsot tart maga elé. Mi az ilyen dolgokat már babonának értékeljük, de megfeledkezünk arról, hogy a babonák sem véletlenszerűen jöttek létre; ott rejtőzik mögöttük valami régi tudás vagy megfigyelés, amely az időtényező hatására torzult el.

Az Indus-Szaraszvatí kultúra virágkorát a Kr e 2400-1800 közé teszik. Magában foglalta a mai Pakisztánt és India nagy részét. Itt számos réz- és bronztárgyat találtak, pl. feliratos rézlemezeket bika, tehén, bivaly, orrszarvú és más állatok ábráival, réz- és bronzszerszámokat, pl. fűrészt és baltát, edényeket és fegyvereket. Vastárgyak nem kerültek elő, ami nagyon rejtélyes, mert a világ legrégebbi szentírása, a Rgvéda már tud a vasról. Pl. a RV 7.95.1 ezt írja:
"Ez a Szaraszvatí folyó a mi biztos védelmünk, vas-erőd."
A Rgvéda himnuszait csak szóban adták át az egymást követő nemzedékek, ezeket Kr e 3000 körül írta le Vjászadéva a hajdani Hasztinápur, vagyis a mai Delhi közelében, az Indus-Szaraszvatí kultúra szívében. A Rgvéda is fejlett bronzművességet sejtet, de ott van a vas is, amelyet ajasz-nak nevez. Ez a szó a latin aes, a német Eisen és az angol iron szavak őse.
Felvetették, hogy talán ez a szó akkoriban még rezet vagy bronzot jelentett, de a Jadzsur Véda határozottan sjámajaszról, fekete vasról beszél, pl. a következő versben:
"Hódolatomat ajánlom neked, Agni. Összes formáid közül az a legcsodálatosabb, amely benne van az aranyban, az ezüstben és a vasban, benne van a sziklahasadékban; ebben a formában semmisíted meg a durva szavakat és az átkot." (YV 1.2.11)
Nehéz elhinni, hogy India sosem hallott a vasról, ameddig az irániak Kr e 1200-1000 között el nem tanulták a vasolvasztás titkát a hettitáktól, és meg nem tanították az indiaiaknak, valamikor a Kr e 6 sz-ban. Hiszen ebben a hatalmas országban sok vasérc lelőhely van, Dél-Bihárban és Ráncsi közelében ősidők óta folyik a kitermelés. Ki lehetett nyerni a vasat egyes folyók homokjából is, amelyek ércszemcséket sodortak magukkal a magas hegységekből. Ennek az iparágnak Majszur volt a központja, és innen már akkor vaslapokat és rudakat a Római Birodalomba, amikor a tudósok szerint még csak tanulgatták az iráni és lurisztáni kovácsoktól a megmunkálás rejtelmeit.
A vas ismeretéről a Védákon kívül más régi írások is tanúskodnak. Például a buddhista irodalomhoz sorolt dzsátakák jóval korábbiak, mint a Buddha fellépése. Egyes történetek illusztrációit már az Indus-Szaraszvatí kultúra régészeti leletein megtalálták. A dzsátakák nagy része állat- és tündérmese, de vannak köztük erkölcsi tanítások és történelmi hagyományok is, pl. az egyik röviden elmondja a Rámájana történetét. Az egyik dzsátakában 500 vasekéről van szó, ami azt jelenti, hogy a vas használata ekkor már széles körben elterjedt.

Kútavánidzsa dzsátaka (218. sz.)
Egyszer, amikor Brahmadatta volt a király Benareszben, a Bodhiszattva bíróként élt.
Történt, hogy egy falusi kereskedő 500 vasekét helyezett letétbe a városi barátjánál. Ennek azonban az volt az első dolga, hogy az ekéket eladta, a pénzt pedig megtartotta magának. Telt-múlt az idő, eljött a falusi, és el akarta szállítani az ekéket. – Megették az egerek, - mondta a csaló, és meg is mutatta a falusinak az egérpotyadékot, amivel tele volt a raktár.
- Jól van, - mondta a falusi békésen, - mit lehet tenni, ha egyszer megették az egerek?
De azért megvolt a dologról a véleménye, és egyszer fürdeni hívta a városi kereskedő fiát. Persze nem a folyó felé vette az útját, hanem a fiút elrejtette a saját házában, és hét lakatra zárta az ajtót. Egy idő után a csaló aggódni kezdett, és megkérdezte: - Hol van a fiam?
A falusi kereskedő az égre nézett, és elmesélte: - Kedves barátom, tudod, hogy fürödni mentünk. Bementem a vízbe, a fiad pedig ott maradt a folyó partján. Egyszer csak egy kócsag a karmai közé kapta, és felrepült vele a levegőbe. Csapkodtam a vizet, kiabáltam, de hiába, nem engedte el.
- Hazugság, - mondta a gazfickó, - egy kócsag nem tud elvinni egy ekkora fiút. Menjünk a bíróhoz, majd meglátjuk, mit mond.
- Ahogy tetszik, - mondta a falusi. Amikor megérkeztek a gazfickó így szólt a Bódhiszattvához: - Uram, ez az ember magával vitte a fiamat fürdeni, most meg azt állítja, hogy egy kócsag elrabolta.
- Mondj igazat, - mondta a Bódhiszattva a falusinak.
Mire az megismételte: - Így történt.
- Ugyan már, hol vannak olyan kócsagok, akik fiúkat rabolnak?
- Uram, nekem is van egy kérdésem. Meg tudják enni az egerek a vasekéket?
- Hogy érted ezt?
- Letétbe helyeztem ennek az embernek a házában 500 ekét. Ő meg azt mondta, hogy az egerek megették. Uram, ha az egerek meg tudják enni a vasat, akkor a kócsagok is elviszik a fiúkat.
A Bódhiszattva megértette, mi történt, és elmondta ezt a két verset:

"Jól csináltad! Megmarták azt, aki mart,
Megcsalni a csalókat, ez jó dolog.
Ha az egér megehet egy vasekét,
Vihetnek egy fiút is a kócsagok.
Csak azt kaptad most az egyszer, ami jár,
Add vissza az ekéit, te ördög,
Biztos, hogy az egykori barátod
Visszaadja neked azt a kölyköt."

Egy másik buddhista írás, a Szutta-Nipáta (Uragavagga I.4) is vasekéről beszél. Ebben a történetben Buddha beszélget egy Kasibharadvádzsa nevű bráhmanával. Buddha nem ért egyet azzal, hogy a bráhmana olyan világi dolgokkal foglalkozik, mint a földművelés, a bráhmana viszont azt mondja, hogy a buddhista szerzetesek semmittevő életet élnek. Más szavakkal, de körülbelül azt tanítja, amit a Biblia: "Aki nem dolgozik, ne is egyék." Elhangzik ebben a történetben egy hasonlat: a vízbe dobott étel olyan hangot ad, mint a munka közben felforrósodott vaseke, amelyet szintén a vízbe dobnak, hogy lehűtsék.

Minden India-utazó ismeri a híres vasoszlopot, amelyet II. Csandragupta (376-415) emlékére állítottak eredetileg Mehrauliban, egy Ambálá melletti hegyen; és most Delhiben van, a szintén nagyon híres Kutub Minár közelében. Több, mint 23 láb magas, és egyetlen darab vegytiszta vasból van. Baktay Ervin írja:
"A mecset udvarának közepén mered a híres vasoszlop. A "Sors Kezének" is szokták nevezni. Érdekessége abban áll, hogy nem fogja a rozsda. Ezer esztendő óta áll helyén, de egyetlen rozsdafolt sem ékteleníti el. A delhi vasoszlop azért is rendkívüli valami, mert még a modern technika sem képes ily roppant oszlopot önteni tiszta vasból. Ez is azt bizonyítja, hogy a régi hinduk nagyon sok olyan ismerettel rendelkeztek, aminőket a modern Nyugat még nem bírt elsajátítani."

Most azonban egy kicsit előreszaladtunk az időben. Térjünk vissza India régi szentírásaihoz, a Puránákhoz. A Puránák India történelmi elbeszélései, és némelyik olyan régi dolgokról beszél, amiket a nyugati világ a mítoszok körébe utasít. Mint a Rgvéda, a Puránák is hosszú ideig csak szóban terjedtek, és azokat Vjászadéva Kr e 3000 és Kr u 900 között írta le a mai formájukban. Vjászadéva nem kitalálta ezeket a történeteket, csak a szerkesztési munkát végezte el, így a Puránák nemcsak beszélnek azokról a régi dolgokról, hanem maguk is nagyon régiek. Beszámolnak pl. a félistenek és a démonok közötti tizenkét nagy háborúról, és mindig megemlítik, hogy milyen fegyverekkel harcoltak: vannak közül vas nyílhegyek és lándzsák is.
A Garuda Purána egyik része, a Pretakalpa leírja, hogyan haladnak a bűnös lelkek a halál urának, Jamarádzsának a birodalma felé, és milyen büntetések várnak rájuk a pokolban. A 2. fejezet elmondja, hogy ezeknek a bűnös lelkeknek többek között egy Lohasanku nevű területen kell vándorolniuk. Itt nincs is föld, hanem csak élével felfelé fordított vaskések és vas nyílhegyek; maga a loha szó is vasat jelent a klasszikus szanszkrit nyelvben. Jamarádzsa egyik állandó jelzője "a vasbotos", és a szolgái is vasbotokat viselnek, ezekkel ütlegelik a pokolba érkezett bűnöst. A Garuda Puránának egyébként nincs valami jó véleménye sem a vasról, sem általában a fegyverekről. Azt mondja, mindenki a pokolba jut, aki fegyvereket, különösen íjat és nyilakat készít, árusít vagy akár csak a kezébe vesz.
A Bhágavata Purána több helyen is beszél a vasról. A 4. énekben találjuk ezt a rejtélyes verset:
"Diti fiai és a démonok az aszura családban született Prahláda Mahárádzsát változtatták borjúvá, és különféle borokat és söröket (szura-ászavam) fejtek, amelyeket egy vas (ajah) serlegbe öntöttek." (SB 4.18.16) A rejtély csak akkor oldódik meg, ha elolvassuk az egész fejezetet. Prthu király megharagudott a Föld bolygóra, aki nagy félelmében tehénné változva próbált menekülni. A király azonban fejére olvasta a bűneit:
"Nem engedelmeskedtél utasításaimnak és törvényeimnek. Elfogadtad a részedet az áldozatokból, de nem adtál cserébe elegendő gabonát... mindennap zöld füvet legelsz, mégsem töltöd meg tőgyedet, hogy tejedet használhassuk. Szándékosan sértéseket követsz el, ezért senki sem mondhatja, hogy nem szolgálsz rá a büntetésemre, mert tehén alakot öltöttél." (SB 4.17.22-23)
Végül azonban a király megbékélt a tehén alakot öltött Földdel, aki megígérte, hogy mindenféle ételt-italt, sőt misztikus képességeket is kifejhetnek belőle, csak hozzanak elé borjakat, hogy a teje meginduljon, meg sajtárokat, amelyekbe beleönthetik a tejet. Most aztán a király, a bölcsek, a félistenek, de még a démonok és a kígyók is felsorakoztak, valakit borjúvá változtattak, és a csodálatos tehén mindenkinek megadta, amit kívánt: a királynak növényeket és gabonát, a bölcseknek védikus tudást, a félisteneknek hatalmas erőt, a jógik misztikus képességeket. A kígyók mérget, a démonok persze bort és sört akartak. Arany edényeket is szerettek volna, de ezekben csak a nektárt szabad tartani; a démonoknak meg kellett elégedniük a vas edényekkel.
A vas alacsonyabb rendű fém még az ólomnál és az ónnál is. Ennek az a magyarázata, hogy a leginkább pusztító fegyverek vasból és acélból készültek. Az acélgyártáshoz kezdetben a vasdarabokat újból megolvasztották, mindenféle szerves anyaggal együtt, a tégelyt lezárták, és tovább hevítették a kemencében. A szerves anyagok megnövelték a vas széntartalmát, és ilyen módon használható acél keletkezett. Vas vagy acél, a Bhágavata Purána a csalással, sértésekkel és pusztulással hozza kapcsolatba. A 11. ének 1. és 30. fejezetei mondják el a következő történetet:
Krsna és Balaráma többek között azért jelentek meg a földön, hogy enyhítsék a föld terhét. Sok démont és gonosz királyt megöltek, majd Krsna megrendezte a nagy kuruksetrai ütközetet, amelyben a legtöbb ksatrija elpusztult. Ekkor azt gondolta, hogy még mindig itt van a saját családja, Jadu utódai vagyis a Jádavák, és az ő terhük is elviselhetetlen a föld számára. Mivel tudta, hogy nincs az a külső erő, amely végezhet velük, úgy gondolta, neki magának kell viszályt szítania. De hogyan? Hiszen a Jádavák jó emberek, és nagyon nagy barátságban élnek egymással. Krsna azonban mindig megtalálja a megoldást.
A háború után a nagy bölcsek, Visvámitra, Vaszistha, Kasjapa, Nárada és mások elvégeztek egy nagy áldozatot. Közben a Jadu-dinasztiabeli kisfiúk unatkoztak, és kitaláltak egy buta játékot. Sámbát, Dzsámbavatí fiát terhes asszonynak öltöztették, aztán kérdezgetni kezdték a bölcseket, hogy mit gondolnak, fia lesz-e vagy lánya. Normál esetben a bölcsek nem vették volna komolyan a gyerekeket, most azonban Krsna akaratából megharagudtak, és kimondtak egy átkot:
- Vasdorongot fog szülni, ami elpusztítja az egész dinasztiát.
A fiúk megrémültek, és Sámba ruhája alatt már ott is volt a vasdorong. Mit tehettek, bevallották, hogy mi történt. A Jádavák a dorongot darabokra törték, Ugraszéna király pedig ezeket a darabokat bedobta az óceán vizébe.
Egy hal elnyelte a legnagyobb darabot, a többit a hullámok kisodorták a partra, ahol magas, éles nádakká növekedtek.
A halat kifogták, egy Dzsará nevű vadász pedig nyílhegyet csinált a vasból.
Krsna mindezt látta, és bár megfordíthatta volna az egészet, úgy döntött, hogy ezen a módon küldi a dinasztiája tagjait, haza, a mennyei vagy a lelki világba.
Nem sokkal később a Jádavák nagyon sokat ittak az édes maireja italból, elvesztették az eszüket, és egymásra támadtak. Fiúk az apjuk, barátok a barátok ellen harcoltak.
Amikor már az íjaik is eltörtek, letépték a magas nádszálakat, amelyek az öklükben kemény vasrudakká váltak. Most ezekkel a vasrudakkal harcoltak, és hamarosan az egész mező tele volt a holttesteikkel.
Balaráma már korábban visszatért a lelki világba. Krsna egyedül maradt, és leült egy banjan fa alá. Éppen ekkor jött arra Dzsará vadász, aki őznek nézte, és meglőtte azzal a vasdarabbal, ami a dorongból maradt. Amikor rájött, hogy mit tett, nagyon megijedt, bocsánatot kért, és könyörgött Krsnához, ölje meg. Mindez azonban benne volt Krsna tervében. Egy intésére megérkezett egy repülő, és magával vitte Dzsarát a lelki világba.
A félistenek mind odagyűltek a banjan fa alá, de nagy csalódásukra semmi érdekeset nem láttak. Krsna egyszerűen eltűnt a szemük elől, és hazatért Goloka Vrndávanába.